… avagy, újabban egyre gyakrabban számíthat a T. Fogyasztó váratlan áramkimaradásokra, egyéb szolgáltatási zavarokra – de vajon miért is?

Még tavaly karácsony előtt pár nappal publikáltam ezt a kis írást, nem is gondoltam volna, hogy sikerült az ördögöt a falra festeni… A 2026-os évkezdet a berlini lakosság számára nem lehetett egy nagy élmény, meglehetősen sokan napokig áram nélkül maradtak. Az áramkimaradás oka politikai terrorizmus volt – lentebb további részletes adatokat találhat majd a Kedves Olvasó!

Bár jelen írás nem tartozik az általam inkább favorizált technikatörténet és műszaki muzeológia témakörébe, mégis érdemesnek tartottam létrehozni. Ez a cikk nem is elsősorban a szakmabelieknek, inkább az érdeklődő laikusoknak íródott.

Azoknak a furcsa, és rendkívül nagy gazdasági kárt okozó áramkimaradásoknak a lehetséges és valószínű hátteréről szeretnék pár gondolatot közreadni, melyek idén áprilisban súlyos zavarokat, és jókora társadalmi-politikai botrányt okoztak elsősorban az Ibériai-félszigeten. (szakmai körökben “blackout”-nak is nevezik az efféle súlyos üzemzavart, a kifejezés már a köznyelvben is eléggé elterjedt)
Minket, tehát Magyarországot és a közvetlen szomszédos államokat ez az eset ugyan nem érintett számottevően, ettől persze hasonló problémák nálunk is felléphetnek, számítanunk kell rájuk. A nagy múltú Elektrotechnika című folyóirat 2025/9-10-es számában legalább öt különböző cikk foglalkozik a jelenség hátterével, többségük sajnos érdemi mondanivalóval nem rendelkezik, csak a már jól ismert kliséket és matematikai / informatikai adattömeget zúdítják a gyanútlan olvasóra. Azonban az egyik írás valóban tartalmaz egyértelmű és közérthető tényeket, amelyeket szakmai szempontból is teljesen korrektnek találtam – remélem nem neheztelnek a szerzők (Papp Gábor – Pongrácz Péter : Van új /kiber/ kockázat a Nap alatt c. esszé) hogy megemlítem írásukat, és itt-ott hivatkoznék is rájuk.

A többi említett írással kapcsolatban engedjenek meg egy kisebb, részben politikai jellegű kitérőt. Mostanában sok olyan régi szakkönyv került birtokomba, amelyeket az 1950-es évek elején adtak ki, gyakran a volt Szovjetunió területéről származó szerzőkkel, persze volt köztük bőven hazai szakember munkája is. A könyvek szakmai része jellemzően színvonalas, és ma is élvezetes olvasmány. Azonban feltűnő, hogy mind a szerzők, mind a fordítók ahová csak lehetett, mindig beszúrtak egy-egy mondatot a “halódó imperializmus mételyéről” – vagy más, hasonszőrű elméncségeket -, akár komplett idézeteket a Nagy Generalisszimusz (Joszif Visszarionovics Sztalin) “mesterműveiből”.

Ez akkoriban bevett szokás, elvárt viselkedésminta volt. Még a műszaki szakirodalomban is el kellett helyezni különféle, a kommunizmust népszerűsítő, a tárgyhoz egyébként nem tartozó jelmondatokat, szlogeneket, a “kapitalizmust leleplező és ostorozó” néhány soros esszéket.

Újfent kísért a múlt, visszatért az ötvenes évek világa, csak éppen a szlogenek változtak. Sztálin-idézetek helyett manapság a “klímaváltozás”, “karbonsemlegesség”, “zöld átállás” szavak, és az ezekhez tartozó – mondjuk ki végre nyíltan: közbeszéd témájává vált rögeszme az, amiket mindenáron muszáj megemlíteni még a szakmai írásokban is. Valahol nagyon szánalmas, hogy a szerzők ezeket a nem kívánt fogalmakat állandóan, elvárásszerűen beépítik még oda is, ahol semmi keresnivalójuk sem volna. Ez mostanság egy elvárás? Ugyan, miért? Önálló álláspont, vélemény miért nem olvasható soha? Miféle megfelelési kényszer okozza, hogy kb. már minden harmadik-negyedik mondatba belekerülnek ezek a rettegtetések?

Nem tudhatom, mások hogy állnak evvel a dologgal; nekem már herótom van az egésztől.

Miért nem lehet beismerni, hogy a “klímaváltozás” ( ami valóban folyamatban van, de alapvetően nem az emberi tevékenység okozza) ellen érdemben tenni nem lehet, a rettegve jajveszékelés helyett inkább alkalmazkodni kellene a megváltozott körülményekhez. Egyáltalán nem biztos hogy ha valamit folyton az unalomig ismételgetnek, az helytálló is! A karbonsemlegesség meg a másik álságos, téves és hazug opció, aminek az emlegetése szintén egyfajta “elvárás” lett – Sztálin elvtárs remekül mulat rajtunk a pokolban…

Akinek kételyei volnának, nézze át az idevonatkozó régebbi szakirodalmat, a Föld geológiai és meteorológiai történetét pár évszázadra és évezredre visszamenőleg, az adatok az Interneten elérhetők. Pár évtizede még új jégkorszakkal riogattak minket, most meg itt a felmelegedés – melyik a valóság ezek közül?

A villamosenergetikai rendszereinket érő negatívumokat kár a klímaváltozásra fogni, tisztességesebb volna beismerni, hogy sajnos nem vagyunk eléggé ügyesek. Önkritika elvtársak, önkritika! Ja, és ha már környezetvédünk: talán nem kellene minden talpalatnyi földet beépíteni, letérkövezni, barom nagy gigavárosokat építeni, erdőt irtani, és felesleges termékeket gyártani. Csak hát ugye ha ezekkel felhagyunk, kevesebb lesz a profit, és nem lehetne basáskodni a tudatlan tömegeken… Helyben vagyunk, kérem!

Térjünk hát vissza eredeti témánkhoz, az olykor kártyavárként összeomló villamosenergia-ellátórendszerekhez … Vannak bajok – egyre több, és többfélék -, vannak zavarok, érthetetlen áramkimaradások. Mi állhat a háttérben?

Namármost könnyelműen megígértem, hogy a laikus átlagpolgár részére is érthetően elmagyarázom, milyen vélt vagy valós okai lehetnek egy-egy ilyen szörnyű méretű áramszünetnek, csakhogy a villamosenergetikai ellátórendszerek létrejötte, fejlődése, és jelenlegi irányítási rendszere – még nagyon leegyszerűsítve is – több vastag könyvet betöltő témakör. Ha pedig az alapokat sem ismerjük, úgy nem lesznek érthetőek az összefüggések sem..

Azért persze megpróbálom a lehetetlent, néhol kissé pongyola nyelvezettel és hasonlatokkal, egyszóval kapaszkodjanak bele a 400-akárhány kilovoltos távvezeték sodronyába, és tartsanak velem! Rázós lesz, de ígérem, túlélik majd!

Aki nem lép egyszerre…. nem kap villanyt estére!

A meglehetősen debil mondóka eredeti változatát az idősebbek bizonyára jól ismerik, a fiatalok meg hamar utánanéznek, ha van hozzá kedvük. Mi köze lehet egy gyerekmondókának a villamosenergia-ellátáshoz? Mindjárt megtudjuk!
Kezdetben valának – még a rossz emlékű Edison idejéből – a kis, helyi erőművek. Egyenáramot termeltek, amit csak pár kilométerre lehetett gazdaságosan továbbítani, tehát csak az erőmű környékén volt áramszolgáltatás. A váltóáram szerencsés elterjedésével elvileg már tetszőleges távolságra továbbítható az áram (megfelelő technikai fejlettség esetén..), a helyi erőművek világszerte ahol csak lehetett, átálltak a váltóáram termelésére, az újabb erőművek meg már eleve csak váltóáramot termeltek. Kialakultak a ma is használatos háztartási és ipari feszültségszintek.

Még mindig az 1920-as évek Európájában vagyunk. A sok kis erőmű üzemeltetése többnyire egy- egy társaság kezébe került (egy-egy területen, városban, megyében stb..), vagy éppen több szolgáltató társult egymással, célszerűnek látszott ezeket összekapcsolni. Így, ha valamelyiket éppen karbantartják, vagy netán meghibásodna, a hozzá tartozó fogyasztókat addig ellátja a többi erőmű. Az újabb fogyasztói igények bekapcsolása is egyszerűbb így.

Az elv jól működik a gyakorlatban is, annyit célszerű tudnia a nem szakmabelieknek, hogy nem lehet csak úgy lazán “összekötni a drótokat”, az összekapcsolás feltétele a szigorú frekvencia és fázisszinkron. Nagyon lebutítva a szisztémát, annyi van, hogy az összekapcsolandó erőművek (kettő, vagy több darab) az őket összekapcsoló hálózatra nagyjából azonos feszültséget, és ezen belül is pontosan egyforma frekvenciával + fázisszöggel szolgáltassanak.

Az eljárást szinkronozásnak hívják, régen az erőmű megfelelő szakembere (gépész, elektrikus) végezte, ma már automatika csinál mindent. Nem nagy ügy egyébként, kb. annyi, hogy az áramtermelő forgógépek (generátorok) fordulatszámát az éppen “rácsatlakozó” erőműben addig machinálják, amíg a már meglevő másik erőmű generátoraival teljes periódus és fázisösszhangban járnak. Mondom, látszólag nem nagy ügy, ám enélkül nem lehet felcsatlakozni a közös hálózatra – ha “nem lépünk egyszerre”, akkor nem lehet közösen rádolgozni a táplált hálózatra.

Ez idáig nagyjából világos, ugye? Köszönöm, folytassuk hát a többi lényeges tudnivalóval. Bármennyire is szeretném, nem tudom írásban jól elmagyarázni Önöknek, ezt voltaképpen “élőben” látniuk kellene valamelyik gépteremben – a nagy, dögnehéz generátor-forgórészek (ha már megvan a kívánt szinkron a rendszerek között), súlyos tömegük és tehetetlenségük miatt igen jól tartják ezt az együttdolgozást még akkor is, ha egyébként földrajzilag jó messze vannak egymástól. Összeköti őket a távvezeték – és ha még valaki felcsatlakozna áramtermelés végett, akkor “ő” is felszinkronozik előbb, aztán kapcsolódhat be a közös munkába a saját termelésével. A kezelőknek általában nincs sok dolguk – nézik a műszereket, kávézgatnak, ha valami mégse stimmelne, akkor beavatkoznak.

Nos, ez az összekapcsolósdi-szinkronozósdi-együtttermelősdi remekül működik egészen nagy volumenekben is, akár országok vagy államszövetségek (a volt KGST, vagy az EU országai) között is. A szakemberek felügyelték a rendszereket, szabályozták az erőművek fel-le kapcsolását, és minden termelőegységben volt jól képzett elektrikus, hálózati szakember. Nagyjából rendben is volt minden.
Nekünk fogyasztóknak meg csak annyi volt a dolgunk, hogy használtuk az áramot. Kit érdekelt, hogy azt az energiát, amit el-porszívóztunk vagy eltévézgettünk éppen, a helyi “Jézus Szíve Veled Vagyunk” széntüzelésű hőerőműben termelik meg, vagy a tőlünk párszáz kilométerre található csehországi ” Sörben az igazság” atomerőműben? Az áramnak nincs szaga, lényeg, hogy mindig elegendő mennyiségben álljon rendelkezésre – a kedves múltbeli szaktársak pedig mindent megtettek zavartalan ellátásunk érdekében.

Évtizedekig jól működött ez, aztán jöttek a 2000-es évek, és elszabadult a pokol…
Zöld átállás, klímarettegés, HMKE-k (háztartási célú kis naperőművek), terrorizmus (!!!), digitalizáció, és szakemberhiány. Remélem mindent felsoroltam, ami veszélyeztetheti a mindeddig egész jól bevált villanybiztonságunkat….

– kezdjük talán a digitalizációval és a szakemberhiánnyal, mert a kettő sajnos nagyon is összefügg.

Régen, ha az adott hálózaton történt valami üzemzavar, szóltak Józsikámnak, hogy ugyan már menjen ki a helyszínre a fiúkkal, és nézze meg, mi van. Általában kb. lehetett tudni, helyileg hol van a probléma oka, Józsikám kiment, és intézkedett.

Ma már erre ne nagyon számítsunk, mert Józsikám és egykori munkatársai réges-rég nyugdíjasok. Utánpótlás alig van, és a hülye EU bürokrácia miatt annyiféle idióta szabálynak kell megfelelni, annyiféle extra tanfolyamot kell elvégezni ahhoz, hogy “terepen dolgozhasson” bárki is, hogy sokaknak végül elmegy a kedve az egésztől. Kevés az igazán jó gyakorlati szakember nálunk is, külföldön is – mert a többség inkább egy jól fűtött / klimatizált irodában kíván ücsörögni ahelyett, hogy ki kellene mennie uramisten, a susnyás közepibe, mondjuk átívelt szigetelőt cserélni az oszlopon. Mindezt ugye mínusz 10 fokos fagyban, vagy nyári dögmelegben csinálni messze nem akkora buli, mint bent ülni a központban, nyomkodni a Fészbúkot, és felvenni a versenyszférában elvárt bérezést…

Sajnos, ez van. Nincs elég szakképzett technikus (külföldön sincs, lásd a berlini esetet – nagyon sokáig tartott a kár felszámolása!), nincs megfelelő létszámú és képességű segédszemélyzet sem, alig van már aki a gyakorlatban is kezelni volna képes az egyre túlterheltebb, és egyre elöregedőbb villamosenergiaátviteli és elosztó rendszereink nyűgjeit, meghibásodásait. Van helyettük: kismillió arrogáns, fiatal mérnök, akik nulla gyakorlattal kerülnek elhelyezésre, a munkahelyükön elvárják a nyugati színvonalú fizetést, és bár kiváló elméleti matematikai és informatikai levezetéseket produkálnak olykor, ennél többre aligha képesek. Az oszlopra az Isten pénzéért sem menne fel egyik sem (talán jobb is..), merthogy neki nem ez a munkaköre. Akkor mégis, micsoda? Miért fizetik ezeket az embereket? Nem bántásból mondom, de ez így nem működhet hosszútávon, ha pedig ez a tendencia folytatódik, egyre több és több áramellátási zavarra számíthatunk!

Lassan már elsüllyedünk az elméleti bajnokok meg az irodisták tengerében, statisztikák, kimutatások, és grafikonok kerültek a mászóvasak és feszültségkémlelők helyére. De ha baj van a hálózattal, végül ki lesz az, aki ténylegesen kimegy a helyszínre hibaelhárítani? Nem csak nálunk probléma ez, külföldön sokfelé ugyanígy küszködnek a rátermett szakemberek hiánya miatt!

A digitalizációs mánia meg a másik fele…. Nagyon trendinek és kényelmesnek tűnik a teljesen szoftveres üzemirányítás, elismerem. Csak halkan merem kérdezni, hogy aki látott már lefagyott Windózt, meg vírusos PC-t, mit szól ehhez a trendhez? De őszintén ám! Mert oké, hogy az üzemzavar hírére a divatszakállas huszonéves “operátor” elkezd valamit pötyögni a gépén, meg elindít “valami appot” – de az általa kiadott utasításokat vajon valóban végrehajtja-e a távoli hardver? Mert most már nincs kéznél Józsikám, aki a kezelőrúddal kicibálja a trafóházba bebújt, tartós fáziszárlatot okozó nyestet a kábelvégek közül! Egyáltalán, a beavatkozásra jogosult személynek vannak-e valós ismeretei a felmerült problémáról, látott-e már IGAZI (veszélyes, nagyfeszültségű, nagy értékű) áramhálózati “hardvert” közelről?

Bármennyire kényelmes is a számítógépes távvezérlés, a vezérelt eszközök valódi (gyakorlati) ismerete nélkül, kizárólag szoftveres úton felszámolni egy súlyosabb üzemzavart.. nos, komoly kételyeim vannak a várható sikerrel és hatékonysággal kapcsolatosan. Remélem, másoknak is vannak efféle kételyeik….
Hardver és szoftverhibák, túlbonyolított rendszerek, gyakorlati szakismeretekkel nem rendelkező operátorok, alattomos számítógépvírusok, a szakképzett terepi beavatkozó személyzet létszámhiánya, elöregedett infrastruktúra, túlterhelt fogyasztói gócpontok, a hibahelyeken közvetlen kézi beavatkozás lehetőségének beszűkítése, és így tovább… mi kell még egy jó kis káoszhoz? Azon kell csodálkoznunk, hogy néhány, főleg USA-beli elszigetelt esettől eltekintve, eddig még nem történt nagyobb baj! ( szegény portugál és spanyol polgártársainkat persze ez nem vigasztalja, az áprilisi “blackout”-ot szerintem abszolúte nem köszönték meg…)

Aztán meg a (dilettáns, és gyakran etikátlan, tisztességtelen) politikusok összevissza nyilatkozgatnak, végül mindent jól ráfogunk a húsvéti nyuszira “globális felmelegedésre”, holott csak bénák vagyunk mint állat… Hibás trendekkel, a szorgos kezeket gúzsbakötő elméleti fejtegetésekkel, a valóban dolgozni kívánó személyek alulfinanszírozásával, ostoba szabályokkal vágjuk magunk alatt a fát, aztán koppanás után jön a sírás. Csodálkozunk ezen?

Folytassuk a következő problémasorral. “Hagyományos” és öko-terrorizmus, pitiáner fémtolvajok, és tökkelütött idióták egyaránt fenyegetik áramellátó hálózataink integritását – merthogy ezeket a rendszereket anno kultúremberek tervezték, kultúremberek általi használatra. Korábban ugyanis sem nálunk, sem Nyugaton szó nem volt arról, hogy egyes antiszociális személyek vagy csoportok a saját (elmebeteg) politikai céljaik érdekében, vagy a lumpen életmódjuk finanszírozására szándékosen elkezdik megrongálni, szabotálni, vagy éppenséggel széjjellopkodni a már kiépült, működő hálózatokat…

Hogy a degenerált ökofasiszták mit megengednek maguknak, azt a médiából már ismerheti a Kedves Olvasó. Nálunk (még) szerencsére nem, az EU-ban azonban gyakori, hogy szélsőséges aktivisták beszöknek a repterekre, és ott akadályozzák a repülők fel-leszállását. Vagy éppen autópályákon felragasztgatják a végtagjaikat a flaszterra.

Nos, én ezekből a hasznos idiótákból is, meg a kenyéradó gazdáikból egyaránt kinézem azt, hogy bizonyos korábbi – látszólag érthetetlen, indokolatlan – villamoshálózati zavarokért is konkrétan ők a felelősek. Az emberi gonoszság és hülyeség sajnos határtalan, a politikai szélsőségesek és társadalommérnökösködő félőrültek semmiféle erkölcsi vagy etikai gátlással sem rendelkeznek – a különféle energetikai rendszerek elleni támadások az ő agybeteg szemszögükből nézve kiválóan megfelelnek egy működő társadalom szétzilálására. Miért ne ártanának nekünk, ha egyszer különösebb kockázat nélkül megtehetik?

Az igazi terroristákat már meg sem említem. Ők sajnos profik, a rendszereink pedig nagyon is sebezhetőek, és egy-egy országgal, annak lakosságával kitolni, gazdasági és politikai károkat okozni számukra nagyon is kézenfekvő lehetőség!

A január 3.-ikai sajnálatos eseményekről rövid összefoglalót mutatok be Önöknek – az adatokat az xAI (Grok) kereste össze kérésemre.

“Összefoglaló a berlini esetről (frissítéshez a weblapodra) Dátum: 2026. január 3. (korán reggel, kb. 6 óra körül kezdődött a tűz)
Helyszín: Berlin délnyugati része (Steglitz-Zehlendorf kerület: Nikolassee, Zehlendorf, Wannsee, Lichterfelde környéke), a Teltow-kanál fölött futó kábeles híd (Kabelbrücke) közelében, a Lichterfelde erőmű mellett
Ok: Szándékos gyújtogatás (Brandanschlag / arson attack) – egy linksextremista csoport, a Vulkangruppe (Vulkangruppe: Den Herrschenden den Saft abdrehen) vállalta a felelősséget egy bekkenerschreiben (Indymedia platformon publikálva). A csoportot a német alkotmányvédelmi hivatal (Verfassungsschutz) linksextremistaként tartja számon, és már évek óta támad infrastruktúrát (pl. korábban Tesla-gyár, vasút, más áramellátási pontok). A motiváció: anti-kapitalista, anti-technológiai, környezetvédelmi indokok (pl. “az energiaéhség pusztítja a Földet”).
Érintettek száma (kb.): Kb. 45 000–50 000 háztartás + 2200 üzlet/vállalkozás (összesen kb. 100 000 ember érintett közvetlenül). Több kórház, idősotthon, iskolák is érintettek voltak.
Időtartam: Több napig tartott a teljes helyreállítás – kezdetben 45 000 háztartás nélkülözte az áramot, fokozatosan javították, de sok helyen csak január 7–8. körül állt helyre teljesen (néhol január 9-ig is problémák voltak). A hideg tél miatt (fagy, hó) különösen súlyos volt: sok helyen nem működött a fűtés, meleg víz, mobilhálózat is kiesett.
Következmények: Nagyon botrányos volt – sürgősségi menedékhelyek, segélyszervezetek (DRK, Johanniter), Bundeswehr és Bundespolizei segített, iskolák bezártak, kórházak vészgenerátorokra kapcsoltak. A berlini polgármester (Kai Wegner) “terrorizmusnak” nevezte, az Innensenatorin (Iris Spranger) “menschenverachtend”-nek (emberellenesnek). A Generalbundesanwaltschaft (szövetségi ügyészség) vette át az ügyet terrorizmus gyanújával.”

Ehhez most mit lehet hozzáfűzni azon kívül, hogy az összes bűnözőre rohadjon rá a műanyag lakat?

Fémtolvajok. Főleg itt Közép-Kelet-Európában elterjedt ez a fajta bűncselekmény, néha egészen meglepő elkövetési módokkal. Közel másfél évtizede hallottam egy sztorit, nem tudom igaz-e (egy teljesen elmebeteg, beszámíthatatlan fazon mesélte, aki egy hazai áramhálózati cégnek dolgozott akkoriban..), nos tehát állítólag X. megyénkben a .. khm…. szóval.. a bidámbidámok a nagy, rácsos távvezetékoszlop alsó merevítőit megbontották, a kitermelt vasanyagot ellopták, az így lerabolt oszlopokat részben a vezetékek, részben a Szentlélek tartotta a helyén. Senki nem vett észre semmit – egészen az első komolyabb téli jegesedésig, amikor a zúzmarateher miatt beroskadtak az oszlopok… Mindezt persze alig megközelíthető külterületen, k*rvanagy hidegben – erre senki sem számított. Ezt persze helyre kellett állítani, szívtak a szerelők mint a torkosborz, és szívtak a fogyasztók is. Ha igaz a történet, kíváncsi volnék, hogy a keletkezett kárt behajtották-e valaha az elkövetőkön? (egyáltalán, megkerültek az elkövetők?) Vagy ezeket is csak jó hazai szokás szerint, eltiltották a közügyektől pár évre?

Tökkelütött idióták által elkövetett csínytevések bűncselekmények: Egy időben néhány retardált avval szórakozott, hogy mesterséges zárlatokat idéztek elő nagyfeszültségű légvezetékeken. Külföldön is, itthon is csinálták ezt a – szerintem – egyáltalán nem vicces tevékenységet, hogy a zárlat okozta fény és hanghatáson élvezkedjenek. Nos, egy klasszikus után szabadon: aki ezen élvezkedik, az annyit is ér!
Őszintén megvallva, én nem voltam, nem vagyok valami mániásan szabályb*zi figura, boldogult tinédzserkoromban csibészkedtem éppen eleget (még sokat is…). Azonban egészséges embereknél van egy bizonyos józan ész, és etikai kontroll által meghúzott határ. Ezek, amiket feljebb leírtam, már nem csibészkedések, ezek szándékos rongálások, bűncselekmények. Az elkövetőik többségükben igenis tisztában vannak a tettük következményeivel. Ha rajtam múlna, mind a fémtolvajok, mind a zárlat-okozók, terrorizmus vádjával állnának a bíróság előtt. Pont.

Miután megismerkedtünk a pokolra való bűnözőkkel meg a hülyékkel, jöjjön a már teljesen valós, ámde legális probléma. A HMKE-k “hálózati összeférhetetlensége” – tehát az otthoni, házi, főleg napelemes minierőművek okozta hálózati zavarok. Újfent kérem a laikus olvasó további szíves türelmét, és figyelmét. Másként ezt a nyűgöt-bajságot sem tudom közérthetően megmagyarázni, pláne nem a jelen cikkel kapcsolatos terjedelmi korlátok miatt….

Menjünk vissza kicsit az időben, mondjuk legyen a hetvenes évek Magyarországa, az akkori villamosenergia-elosztás a példa. Volt egy bizonyos erőművi kapacitásunk – annyi, amennyi -, és jól képzett mérnökök, technikusok, egyéb szakemberek igyekeztek ezt a kapacitást úgy kihasználni, hogy a lakosságnak is, az iparnak is jusson elegendő áram. Volt egy olyanunk, hogy OVT – Országos Villamos Teherelosztó -, és volt “menetrend” is. Nem ám vasúti vagy buszmenetrend, hanem fogyasztói menetrend!
Nagyon leegyszerűsítve ez kb. úgy működött, hogy a reggeli-esti lakossági fogyasztási csúcs idejére az ipari igényeket kissé félretették, aztán ahogyan szépen elment mindenki dolgozni, elkezdték az ipari fogyasztókat is visszaereszteni a hálózatra. Amit az erőművek megtermeltek nappal is, éjjel is, arra mindig “ráeresztett” alkalmas fogyasztókat az OVT. Voltak persze kapacitáshiányok, meg ilyen-olyan érdekütközések így is, azonban összességében egész tűrhetően működött ez a rendszer.

Aztán a gengszterváltás után, az addig viszonylag jelentős iparunkat (főleg “nyugati” befolyásolásra) felszámolták, lett valamennyi áramfeleslegünk, amelyet később a megváltozott lakossági fogyasztók valamelyest felszívtak. Egy darabig nem is volt baj, aztán a közelmúltban hirtelen megjelent a rengeteg HMKE – egy teljesen felkészületlen hálózaton!

Azt ugye megbeszéltük már, hogy a Nagy Közös Együttműködő Hálózatra betáplálóknak “egyszerre kell lépniük”. Igen, a frekvencia és fázisszinkron tartása mindenkire vonatkozik, aki nem fogyasztó… Azt is megbeszéltük, hogy a nagy, nehéz generátor-forgórészekben elraktározott forgó tehetetlenség elősegíti a stabil szinkrontartást, ezáltal valamennyi betápláló egység tartja az előírt 50Hz-es frekvenciát, és alkalmazkodnak az uralkodó fázishelyzethez.

Na, erre a rendszerre lett rászabadítva ki tudja hány tízezer HMKE – forgó tömegek nélkül, szakember felügyelete nélkül. Most képzeljék el: Nyár van, felkelt a nap, az összes napelem elkezd ész nélkül termelni, a háznál fel nem használt áram megy vissza a közcélú villanyhálózatra. Mi történik ilyenkor? A HMKE -inverterekben ügyes elektronika van, először is megpróbál szinkronozni a közhálózattal – ha csak néhány másik inverter volna, nem lenne gond, de hát marha sokan vannak, és MINDNEK szinkronoznia kell ahhoz, hogy visszatáplálhasson! Ennek az az eredménye, hogy összevissza rángatják a hálózatot, és hirtelen jelenik meg a többlettermelés is – amit a már túl kevés fogyasztó nem tud eldolgozni, felhasználni.

Ekkor van az, hogy a névleges 230V-os hálózati feszültség felmegy 240-260V-ig, és csodálkozunk a háztartásban használatos készülékeink érthetetlen meghibásodásain… És ilyenkor szokták az illetékesek visszaszabályozni a Paksi Atomerőmű termelését is, ami nem egyszerű dolog.. és nem is célszerű.
Tehát amint kisüt a nap, azonnal elkezd termelni a sok HMKE, a többletet nincs hová elrakni vagy feldolgozni – a hálózaton pedig káros feszültségemelkedés lesz, meg szinkronzavarok.
Jó dolog a napelem, egyetértek az elterjedésével, mégis, ezzel a HMKE-problémával kellene valamit csinálni!

És akkor itt van még egy komoly gond, a cikk elején említett Papp-Pongrácz szerzőpáros ominózus írásában nagyon helyénvalóan rámutat, hogy a különféle kibertámadásoknak a HMKE-k is lehetnek célpontjai. A fejlettebb HMKE-k szoftveresen akár “nem normális” üzemmódba kényszeríthetőek, ha valaki jogosulatlanul megszerzi a készülék(ek) feletti irányítást! A túlbonyolított, túldigitalizált világban egészen egyszerűen az a helyzet, hogy mind a villamosáram-ellátásunk, mind pedig a létfontosságú egyéb közműszolgáltatásaink eszközei ki vannak téve rosszindulatú beavatkozásoknak, állami vagy “privát” terrorizmusnak. Ha mindent digitalizálunk, az életünket jelentősen befolyásoló műszaki berendezések felett tulajdonképpen bármiféle jól képzett gazember, terrorista, politikai vagy vallási szélsőséges átveheti az írányítást. Most őszintén: kell ez nekünk?

Nem muszáj folyton az ún. “fejlődést” erőltetni – a létbiztonságunk, a vagyonunk, az életfeltételeink fontosabbak, mint a trendi divatoknak való megfelelési kényszer, vagy az ostoba lustaság kényelme!

Lehet persze ellenérveket felhozni, hiszen terrorizmusra, szabotázsra a “régi időkben” is volt lehetőség. Ez igaz is, csakhogy ha például valaki mondjuk a hidegháború idején tönkre akarta tenni a “Bivalybasznád II.” jelzésű alállomást, ahhoz személyesen el kellett volna jönnie a helyszínre, végrehajtani a terrorcselekményt – ami vagy sikerül vagy nem, jó eséllyel elkapják, aztán a műanyag lakat is rárohad. Vagy a másik kiváló opció: szabotázs miatt felkötik.

Ezt azért nem sokan vállalták be, már akinek volt egy csepp esze is, az inkább lemondott az efféle terrorizmusról…

Ma egy efféle disznóságot több száz kilométerről, egy laptop segítségével megteheti egy ügyes hacker, terrorista, vagy idegen állam titkosszolgálata. Kockázat szinte semmi, hiszen nem kell kimennie a helyszínre!

Valójában nincs olyan, hogy kiberbiztonság! Ez csak illúzió, ne áltassuk magunkat! Ha valakinek komoly érdeke fűződik például egy energetikai szabotázs elvégzéséhez, és ezt meg is tudja finanszírozni, akkor sajnos van esélye a sikerre!

Ezért SEM szabad mindent agyon-digitalizálni, számítógépesíteni – a kontroll könnyen kicsúszhatik a kezünkből!
Rendszereink túlságosan is sebezhető kártyavárak, amelyek akár szerencsétlen véletlenek, akár szándékos kártevés miatt egyik pillanatról a másikra összeomolhatnak – a kár pedig a mienk, senki nem fogja nekünk ezt megtéríteni!

És hogy mi történt valójában április 28-ikán a spanyoloknál, azt most sem tudjuk pontosan. Annyit tudunk, hogy összességében kb. 60 millió(!) ipari és háztartási fogyasztó került – már elnézést a kifejezés miatt! – sz.póágra, volt akinél 15 órát meghaladóan tartott az áramszünet. Úgy gondolom, ma már ez vállalhatatlan itt Európában – ha ilyesmi az ú.n. civilizált világban előfordulhat, akkor valamit nagyon rosszul csinálunk!

A cikk frissítése keretében, még egy összesítést kívánok bemutatni a Kedves Olvasónak – szintén a mesterséges intelligencia (Grok) által összegyűjtött eseményhalmaz, a legutóbbi 30 év jelentősebb – általában nagyobb számú fogyasztót érintő, vagy más ok miatt botrányos – áramkimaradásairól. Az adatok – sajnos! – önmagukért beszélnek!

(megj.: a “kaszkádfelmondás” kifejezés alatt azt kell érteni, hogy egy-egy berendezés vagy alállomás üzemzavara miatt, a láncban következő többi egység is meghibásodott vagy megzavarodott – dominóeffektus!)

Dátum,Helyszín,Érintettek száma (kb.),Időtartam,Ok (röviden)
1996. augusztus 10.,Nyugat-Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Mexikó,4 millió,4 nap,Magas nyári hőség okozta a vezetékek meghibásodását, kaszkádfelmondás.
1998. január,Kanada, Egyesült Államok,3,5 millió,Hosszabb időszak (jeges vihar miatt),Észak-amerikai jeges vihar rongálta a tornyokat, különösen Québecben.
1999. március 11. – június 22.,Dél-Brazília,97 millió,104 nap,Villámcsapás egy alállomáson indította el a láncreakciót, generátorok leállása.
2001. január 2.,India (északi régió),230 millió,Több óra,Hálózati hiba okozta kaszkádfelmondás.
2003. augusztus 14–16.,Északkelet-Amerikai Egyesült Államok és Kanada,55 millió,3 nap (teljes helyreállítás 14 nap),Kaszkádfelmondás a hálózatban, túlterhelés miatt.
2003. szeptember 28.,Olaszország,56 millió,Több óra,Hálózati hiba, kaszkádfelmondás.
2005. augusztus 18.,Indonézia (Java és Bali),120 millió,Több óra,Hálózati hiba.
2009. november 10–20.,Brazília, Paraguay,60 millió,11 nap,Nagy vihar rongálta az Itaipu-gát vezetékeit.
2011. szeptember 8.,Délnyugat-Amerikai Egyesült Államok, Mexikó,5 millió,12 óra,Hálózati hiba okozta kaszkádfelmondás.
2012. július 30–31.,India (északi és keleti régió),620–670 millió,2 nap,Túlterhelés miatti hálózati összeomlás, rekkenő hőségben.
2012. október,Egyesült Államok (Keleti part, Hurricane Sandy),8,2 millió,Akár 2 hét,Áradás és kidőlt fák rongálták a hálózatot.
2014. november 1.,Banglades,150 millió,Több óra,Hálózati hiba.
2015. január 25.,Pakisztán,140 millió,Több óra,Politikai instabilitás és hálózati hiba.
2019. március 7–13.,Venezuela,Tízmilliók,6 nap,Hálózati hiba (esetleg szabotázs).
2019. augusztus 4–5.,Indonézia (Java),120 millió,2 nap,Magasfeszültségű vezeték meghibásodása.
2022. október 4.,Banglades,140 millió (80% a lakosság),Több óra,Feszültségingadozás okozta kaszkádfelmondás.
2023. január 23.,Pakisztán,230–244 millió,1 nap,Krónikus frekvenciaingadozások.
2024. október 18.,Kuba,10 millió (országos),Több nap (folyamatos),Erőmű leállása, üzemanyaghiány.
2025. február 25–26.,Chile,18 millió (98% a lakosság),2 nap,Átviteli vezeték meghibásodása.
2025. április 28–30.,Ibériai-félsziget (Spanyolország, Portugália, Franciaország, Andorra),55 millió,3 nap,Hálózati hiba, kaszkádfelmondás.

Hát szerintem ez nem éppen vicckategória, és a történteket, minden aspektusukkal együtt, komolyan kell venni, valamint mindent megtenni (nem az íróasztal mellől!) az efféle események megelőzésére!

Írásomat alapvetően a nem szakmabeli polgártársaim részére, tájékoztatásképpen ajánlom, ugyanakkor örömmel várom a villamosiparban dolgozók (nem az irodisták!) véleményét, álláspontját – ha van esetleg valami jó sztorijuk a témával kapcsolatosan, írják meg nekem. Szívesen leközlöm, akár névtelenül is!

Köszönöm figyelmüket és érdeklődésüket most is, a jövőben is!

Horváth Péter