… bár.. kinek mit jelent a “közel”?

Nekem például elsősorban a nyolcvanas éveket jelenti. Még létezett az ún. szocializmus, az egyébként utálatos, istenverte általános iskolában még Fenyőfaünnepet emlegettek a politikailag érintett tanerők, mivel még ez volt a hivatalos narratíva. Csak semmi karácsony, csak semmi Jézuska, itten kérem fenyőünnep van, meg Sznyegúrácská (Hótündérke, orosz mesefigura) , meg még mittudom én mi.. Hogy aztán odahaza ki mennyire vallásosan vagy nem vallásosan ünnepli meg a KARÁCSONYT, abba hálistennek már senki sem szólt bele…

Az idősebb (40+os) korosztály talán még emlékszik ezekre az időkre. A fiatalabbak persze nem, de hát azért vagyok itt hogy meséljek Önöknek / Nektek, nem igaz? A villanymánia, a már-már elmekórtani esetet képező vonzódás az elektromos világítás eszközeihez, igenis remekül megfér Karácsony ünnepével, meg persze 35-40 évnyi visszamenőleges nosztalgiával!

Én, és a volt családom egykoron az egyik budapesti peremkerületben éltünk, az ottani tapasztalatokról-élményekről írnék most, talán a másutt élőknek sem voltak ezek a dolgok ismeretlenek.. Szép volt, jó volt, hangulatos volt, csak hát ugye eltelt az idő, néhány szép emléken, meg persze a kézen-közön megmaradt műszaki relikviákon kívül, semmi sem maradt már az egészből..

Nos, december közepén már korán sötétedik. A kerületünk jó néhány üres telkét ekkor már megszállták a fenyőfaárusok, az utcáról be lehetett menni ezekre a többnyire “tanácsi tulajdonú” telkekre, és kedvünkre válogathattunk a sokszáz vágott és gyökeres fenyőfa között. Mivel már töksötét van, az árusítóterületet természetesen ki kell világítani valahogy, máskülönben nem vesz semmit a vevő….
Nekem aztán nem kellett kétszer mondani, hogy tartsak a felnőttekkel fenyővásárlás céljából… Egy kis kimozdulás otthonról sosem árthat, aztán az a finom fenyőfaillat… kiskölök szemszögéből nézve dzsungelszerű famennyiség…ez is kellemetes, no de a ráadás! A helyileg rögtönzött térvilágítás változatossága!

Hivatásos villamosipari szakemberként félve ismerem be, hogy mind a mai napig lenyűgöz az akkoriban tapasztalt extrém módon kókányolt, mindennemű EU-kompatibilitást (néhol a józan eszet is) nélkülöző, ön és közveszélyes világítóeszközök látványának megismételhetetlen mivolta!

Sárgás, derengő fények a földön, felnézve vakítóan izzó gömbök? Ez természetesen az MTK kábelre felfűzött, 200-500W közötti klasszikus villanykörték csodálatos ármádiája!

Sápadt, de erős hófehér fény, gyakran többedmagával másfél-kétméteres elosztásokban, fura tojás alakú lámpákkal? Nyilvánvalóan a Tungsram-féle HMLI 160-as kevertfényű higanylámpa a “tettes” – de ezt honnan is tudhattam volna akkoriban?

Mert oké, megvesszük és hazavisszük a fenyőt, jól össze is szurkál, kit zavar? Engem ugyan nem.. de a fenyő mellé hazavinném csóri vásározók világítási felszereléseit is! Csak olyan magasan van… (volt, akkor. Ma már ugye fél perc alatt lekapnám az egész miskulanciát, némi bánatpénz leperkálása után… csak hát a gyerek sajnos testméreteit és fizikumát tekintve kicsi, pénztelen, és összességében hatékonytalan. Sajnos.)

A környék amúgy főleg családi házas övezet, sok kertben jókora élő fenyőfa van. Az ügyesebb házigazda feldíszíti, és ki is világítja. Hol voltak még akkoriban a ledes fényfüzérek? Talán még a félvezetőkutató laboratóriumokban mókolták össze a prototípusokat pihent agyú kutatók… Mi itt a KGST-blokkban egészen jól beértük a kimondottan cuki, bár pöppet életveszélyes barkács-díszkivilágítással, értem ezalatt a Keravillos fekete bakelit foglalatok olcsó MZS vezetékre felfűzését, ezekbe a Tungsram gyártotta színes normálizzók (vagy közönséges átlátszó normálizzók, netán a szép sárga szúnyogégő “Week-End”) betekerését, és a leleményes háziúr már botladozhatott is az ótvaros állapotú festőlétrájával, a sikeres fényinstallációt létesítendő céljából avégett…

Ha a tulaj végül combnyaktörés nélkül megúszta spontán illuminációs kalandját, és sikerült áramütés nélkül megoldania mondjuk a garázs konnektorából a fényfüzér megtáplálását, akkor a végeredmény amilyen faék-egyszerű volt, éppen olyan hangulatos is. Egy-egy esti séta alkalmával valahogy mindig sikerült ezek előtt leragadnom, és úgy kellett elvonszolni az aktuális tetthelyről..

Ez vajon egy betegség? Lehet, nem tudom.. Mert ugye most egy kb. hétéves kisiskolás gyerek, pontos és szabatos visszaemlékezéseit olvassák… Esküszöm, mintha tegnap történt volna!

Több évtized eltelt, sok mindent elfelejtettem azóta.. Elfelejtettem az iskolai élmények többségét (jó sz.r volt iskolába járni, elnézést a trágárságért, csak erre nincs jobb szó..), elfelejtettem a karácsonyi ajándékok többségét, az ostoba és korlátolt felnőttek magasztosnak tűnő intelmeit. Elfelejtettem neveket és személyeket – nem kár értük sem!

Azt azonban nem lehet elfelejteni, hogy ott állok anyámmal az egyik árus előtt, “Muter” (egyébként nagyon jól ért a növényekhez is!) keményen alkudozik a fenyőnepperrel – anyám kezén is vastag, ócska bőrkesztyű, a nepperén is.. 🙂 Amíg ők üzletelnek, én afféle klasszikusan stupid hülyegyerek módjára bámulom a fejemtől kb. két méterre vidáman világító HMLI-t, és azon agyalgok, ennek miért van fehérebb fénye mint az otthoni villanykörtéknek?

Régen volt ez, nagyon régen, én pedig “így maradtam”. Nem bánom egy cseppet sem, jó ez így ahogy van!

Ha már megvan a fenyőfa, következik a díszítése. Nekünk sajnos nem maradtak vissza családi fotók ezekből az időkből, a Neten sem találtam megfelelőt. Amit viszont bemutatok – szakmázzunk is egy kicsit, ne csak az ünnepre készülődjünk! – szóval, itt ez a jó gubancos karácsonyi klasszik-fényfüzér!
Bár van nekem eltéve több olyan is, ami szépen felcsíptetve dekkol a dobozában, nem találtam meg őket a gyűjteményt uraló káoszban. Viszont a korabeli nyűglődéseket jól mutatja a fotón is látható állapotú példány, meglehetősen sokan unták meg a küszködést az elrakásával, és úgy ahogy előtte leszedték a fáról, bedobták a többi karácsonyi dísz közé. Van ez így olykor…

Műszaki adatok: A fényfüzér tipikus 80-as évekbeli hazai gyártmány, bár a konstrukció legalább húsz

évvel korábbi. Számtalan variációban gyártották, az izzók és a foglalatok általában egyformák, a csipeszek voltak többfélék, meg a foglalatokat díszítő műanyagelemek. A termék létrejöttének egyik nem titkolt célja az volt, hogy a közönséges gyertyák használata által évről-évre megismétlődő karácsonyfatüzeknek véget lehessen vetni, a biztonságos elektromos gyertyapótló segítségével. (az persze már más kérdés, hogy derék polgártársaink azóta is rendületlen elszántsággal gyújtogatják fel karácsonyfáikat, csak éppen a paraffingyertya mint tűzokozó helyét átvette a csillagszóró, az “occó” kínai fényfüzér, stb….)

Érintésvédelmileg igazából sehová sem tartozik a szerencsétlen jószág – védővezetője értelemszerűen nincs, a kettős szigetelés előírásainak egyáltalán nem felel meg, és nem is törpefeszültségről táplált termék. A ma kapható, 230V-ról táplált ledes füzérek többségénél így is jóval biztonságosabb, bár matatós-piszkálós természetű kisgyerekre veszélyes lehet. Épeszű felnőttben kárt tenni nemigen tud…

A szerkezet voltaképpen 16 darab, egymás után kötött (soros György kapcsolás) E10-es foglalatú, 14V / 3W-os miniatűr, festett búrájú vákuumlámpából áll. Az így sorbakapcsolt izzók: 16×14 = 224 voltos feszültségre kapcsolhatóak, az egyes izzók élettartama katalógus szerint, átlagosan 500 óra. A valóságban persze ez az élettartam-adat jellegzetes szórással rendelkezik : vannak igen jól sikerült, több ezer (!) üzemórát is teljesítő példányok, és vannak, amelyek ha 100 órát kibírnak, már örvendezni kell…

Ezen a problémán persze könyen lehet, lehetett segíteni. A Gránit Műveknél elektrikusként dolgozó nagybátyám, Imre bácsi elárulta anyámnak a nagy titkot: Be kell toldani még néhány foglalatot – izzóstul – a rendszerbe, és bár az egyes izzók fényereje kevesebb lesz, az össz-élettartamuk jelentősen megnövekszik. Így elkerülhető a “sötéten maradt” fényfüzérek bosszantó, és hosszadalmas hibakeresése…

Drága jó anyám szerencsére kiváló műszaki érzékkel bírt mindig is, a kapott jótanácsot szakszerűen megvalósította. Előszedte a lomtárből a régebbi füzérek roncsait, és ügyesen beletoldott ezekből vagy 4-5 foglalatot a meglevő füzérbe. Számoljunk! 16 volt az eredeti “létszám”, lett belőlük 20. Ezek sorbakötve: 14V x 20 = 280V, ennyi lett a névleges feszültségtűrés. Akkoriban még 220V járta a háztartási konnektorokban, ennyi volt a szabványos hálózati feszültség, közel 60V-os tartalék maradt a füzérben. Igaz, kicsit halványabban égett, de így is szép meg hangulatos volt – és nem mellesleg tényleg sokkal de sokkal tovább tartottak a kis villanykörték!

Ha már karácsonyról beszélgetünk.. Visszaemlékezve a régi dolgokra, az se semmi, ahogyan anyám beszabályozta anno a rokonságunkat a velem kapcsolatos ajándékozások terén… Ez is megér egy misét, elmondom!
Egyszer sunyi fültanúja voltam ennek .. nem tudták hogy hallótávon belül vagyok.. valami ünnep közelgett, talán a születésnapom? Rokon jött látogatóba, kérdezi anyámtól hogy mit hozzon a gyereknek? Az alábbi, kissé sci-fibe vagy Rejtő-regénybe illő diszkusszió zajlott le:

Muter: – Ismeretterjesztő könyvek, laposelem, zseblámpaizzó..
Rokon: – Édességet, játékot gondoltam..
Muter: – Nem kell. Mindene megvan, játék nem érdekli, édességet nem szereti.
Rokon: – De hát mégis.. hogy gondoljátok ezt… valami játékot….
Muter: – Mondom, hogy nem kell. Jó könyvek, laposelem, bütykölős bigyók, és kész. Semmi másnak nem örül a Peti, felesleges kiadás a semmiért. Inkább ne hozz semmit, ha nem tudsz a kedvére tenni.
Rokon: – Höööööö.. (utána nagy, lapos csend…. 🙂 )

Fura, hogy ilyenek megmaradtak az egyébként szita fejemben, de most ahogy visszajött ez a sztori, elkapott kissé a röhögés…

Már nem tudom, mi lett végül az ajándék, de az biztos, hogy nem játék és nem édesség! Anyám mindig is karakán, és hálistennek tipikus nonkonformista nő volt, önálló véleménnyel mindenről. Nem félt az ördögtől sem… És ha egyszer az egyszem fiacskája nem teljesen százas, hát nem teljesen százas. Alkalmazkodjanak hát a rokonok – és igaza volt!

Talán hétéves lehettem, csehszlovák pillanatforrasztópákát kaptam tőle, pedig a fizetéséhez képest nem volt olcsó. A készülék most is megvan a gyűjteményben, egyik kevésbé elnyűtt utódját ma is használom, az extrém kicsi SMD alkatrészeket is beforrasztom vele. Évekkel később ált.isis technikaórán konkrétan ezt használtam, a saját pákámat vittem be az ominózus foglalkozásra, én tanítottam forrasztani az osztálytársakat – voltam talán 12 éves, ki tudja már?

 

 

Sok évtized távlatából is boldog vagyok, hogy nem kaptam soha édességeket, kisautót, játékokat, legót, mesekönyvet, és a többi gyerek-szemetet. Nem kellett a flanc, két laposelemmel simán megvesztegetett a rokonság, örömmel fogadtam a lepukkant Sokol rádiót, a villanydrótot, az ócska ébresztőórát, a szovjet “Elektrokonstruktor” építőjátékot, később “fazonizzót”, fénycsövet, HMLI-t.
Semmi sem változott, hiába lettem pár évtizeddel öregebb, ma is könnyedén meg lehet korrumpálni mindenféle műszaki limlommal… 🙂 (még jó, hogy nem vagyok állami alkalmazott, mert Nokiás dobozok helyett régi higanylámpákat meg ócska trafókat talicskázhatnának be a munkahelyemre az elvakult lobbisták..)

 

 

 

 

Ha már ilyen szépen kitárgyaltuk a hazai gyártású karácsonyfa-füzérekkel kapcsolatos tudnivalókat, vegyünk szemügyre egy szintén korabeli, ámde teljesen más stílusú konstrukciót. Az itt látható eszköz, szintén a gyűjteményünk része, és a “baráti Szovjetunióból származik. Első ránézésre nem is tűnik karácsonyfadíszítő kelléknek – valóban, a mi szokásaink szerint ez inkább afféle kerti-party dekoráció. Ettől függetlenül ezt is, és még néhány hasonló kivitelű eszközt minden további nélkül használták, talán még ma is használják karácsonyi díszítésre a volt SZU országaiban!

Az egyébként szépen, kulturáltan megépített fényfüzér 26V-os izzókkal működik, az izzók E10 foglalattal, gömb alakú búrával, leginkább zseblámpaizzóra hasonlítanak. A füzér természetesen 220V-os tápfeszültségre készült, az akkori szovjet szabványoknak megfelelő (nem túl nagyfokú) érintésvédelemmel. Azt azért tudni kell, hogy a volt Szovjetunióban az elektromos rendszer kissé eltér a nálunk megszokottól, sajátságai folytán a háztartási villamos eszközök a nálunk megszokottnál gyengébb szigeteléssel is biztonságosnak tekinthetők. (egészen addig, míg világjáró kedvű polgáraink egy CCCP-beli társasutazás keretein belül haza nem hozták..)
A kis izzók egy színes műanyag búra által, egy másik – díszítő formára készült” műanyag elembe beépítve adják sajátságos fényhatásukat, az előző füzérhez hasonlatosan ez is soros György kapcsolással.

A fényfüzér doboza ráadásként extrát is tartalmaz, a PEG-1 jelzésű villogtatóeszközt. (dugaljszerű szürke kis dobozka), valószínűleg bimetállal működik. Nagy híján a tipikus szovjet luxusnak, idehaza inkább fénycsőgyújtóval oldottuk meg a villogtatást, már akinek volt kedve foglalkozni evvel…
A készlet természetesen tartalmaz két darab, zseblámpaizzó-kinézetű 26V-os pótizzót is.

A fent bemutatottakon kívül még többféle import karácsonyfafüzér is bekerült Magyarországra, aztán az 1990 körüli politikai változások a kereskedelemben is lényegi változásokat eredményeztek. A klasszikus 16 izzós hazai fényfüzér gyártása lassan megszűnt, a meglevőkhöz a GE Lighting Tungsram még kb. 20 éven át gyártotta a pótizzókat. Kiskereskedőknél is, a kínai piacokon is dömpingáru lett az olcsó, bedugaszolható színes törpeizzós fényfüzér – millió féle kivitelben, jobb és gyengébb minőségben egyaránt -, ezek forgalmazása és használata kitartott talán 2010-ig. A LED-technológiában bekövetkezett ugrásszerű fejlődés eredményeként évek óta már csak ledes füzérek kaphatók – nagy részük meglehetősen giccses látványt nyújt, bár vannak egészen kulturáltak is. Színhelyességük kiváló, élettartamuk általában jó (az érintésvédelmi és tűzbiztonsági megfelelőségről most inkább ne beszélgessünk..), és hát persze egyértelműen ez lett a fejlődés útja.

Azonban fejlődés ide vagy oda, a 16 égős klasszikus lámpafüzérnek szebb, hangulatosabb a fénye. És bár ez egyéni megítélés kérdése, nekem a régi – egyszerűbb, felhajtásmentesebb, csöndesebb – karácsonyok sokkal de sokkal jobban tetszettek, mint azok, melyekben az elmúlt jó bő két évtizedben részem volt…

Köszönöm a Kedves Olvasó figyelmét, külön köszönöm a türelmét, hogy végigolvasta ezt a hosszú írást. Remélem, nem bánta meg..

Ezúton kívánok Önöknek Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt!

Horváth Péter – Fénymúzeum Alapítvány
2025. december 23.