Sokan hiszik, hogy Németh Lehel „Neonfényes Budapest” című dala a neonreklámokról szól. Valójában, ez egy nagy tévedés: a dal, a korabeli fénycsöves lámpatestek tömeges megjelenéséről született. Ismerje meg az igazságot!

Kevesen tudják, hogy a közismert Németh Lehel-féle sláger, és az egykori budapesti fényreklámok összekapcsolása alapvetően egy tévedés, melyet teljesen jóindulatú laikus polgárok, és – már messze nem jóindulatú – hatásvadász elemek tartanak folyamatosan a köztudatban.

Amikor a nem szakmai médiában bármiféle anyag megjelenik az egykori neonreklámok témájában, szinte sosem felejtik el megemlíteni az egyébként kiváló táncdalénekes, Németh Lehel híres slágerét, a „Neonfényes Budapest” című dalt. A köztudatban a két fogalom összekapcsolódott, bizonyára a korabeli neonreklámok megjelenése motiválta a sláger szerzőjét – gondolja ezt az átlagpolgár.

Ilyen bevezető után a Kedves Olvasó bizonyára már gyanítja, hogy ez talán nem teljesen így van, ráadásul mivel ez az írás eredetileg a villamosiparban, világítástechnikában érdekeltek számára készült, ezért nem a máshol megszokott bulvár-felületességgel járhatjuk körül a témát, hanem szakmai oldalról közelítjük meg a lényeget.

Hogy ez az egész kérdéskör bárki számára érthető legyen, elsősorban az alapfogalmakat kell tisztáznunk. Neon = neongázzal töltött, általában valamilyen formára hajlított gázkisülési cső, gáztöltése kizárólag vörös színben világít, főleg dekorációs és reklámcélokra használják. Nagyfeszültséggel működik, egyedi gyártással (kézműves termékként) készül. Háztartásban nem használják.

Fénycső = legtöbbször egyenes kivitelű (létezik kör, U, perec, stb.. formában is), általános világítási célokra használatos, jellemzően fehér fénnyel világít, (létezik színes fénycső is, de ez sem neon – még a piros színnel világítók sem!) ipari termelésben sorozatgyártással készül. Már a hetvenes évektől kezdett elterjedni otthoni világításra is, késői utódai a kompaktfénycsövek, a 90-es években már csaknek teljesen felváltották a klasszikus izzólámpákat a lakásvilágításban.

Bár ez így nagyon egyszerűnek és közérthetőnek tűnik, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a lakosság nagy része teljes mértékben összetéveszti a megnevezéseket, és következetesen hibás terminológiát használ – évtizedek óta.

Mi ennek az oka?

Ugorjunk vissza az időben! A második világháború előtt jó 15-20 évvel már megjelent a korabeli Magyarországon a neon, mint látványos és újszerű reklámeszköz – , és a villamosipari szakképzettséggel nem rendelkező átlagember azóta – sajnos mindmáig! – neonnak, neoncsőnek nevez minden olyan világítóeszközt, ami nem villanykörte, és hosszúkás formájú. Tehát az utca embere neoncsőnek nevezi a fényreklámok egyedi formára hajlított, hidegkatódos fénycsövét, és neoncsőnek nevezi a kommersz, sorozatban gyártott egyenes fénycsöveket is. Sőt mi több, a fénycsőlámpatesteket is sokan „neon lámpának” nevezik!

Nagy úr a megszokás – egymást követő generációk átvették a teljesen szakszerűtlen megnevezést, és aki nem szakmabeli, azt túlságosan nem is zavarta eme kis fiaskó….

Végeredményben tehát innen eredeztethető a félreértés, majd később a tévedés fennmaradása!

Remélem, a fentiek után a Kedves Olvasó már kiválóan megkülönbözteti egymástól a fénycsövet és a neoncsövet – ennek egyébként szívből örülök –, viszont adós vagyok még a magyarázattal. Mert mégis, hogyan lett Budapest „neonfényes” úgy, hogy valójában nem volt ott semmiféle neonfény????

Látszólag fából vaskarika, mégis megvan ennek a története, lássuk hát!

Ismét vissza kell mennünk az időben, hogy megérthessük azt a korszakot, amiben ez a Németh Lehel-féle dal született. Csak így tudjuk beleélni magunkat a korabeli nagyközönség, elsősorban a budapesti lakosság helyzetébe….

Akik a 60-as években voltak fiatalok, fiatal felnőttek, azok értelemszerűen a II. Világháború előtt születtek, abból a korszakból is voltak emlékeik. A Horthy-rendszerben – sok egyéb negatívum mellett – a közvilágítás is szánalmasan alacsony színvonalon működött, vidéken sokfelé nem is volt kiépítve, de Budapest is csak az 1938-ban megrendezett Eucharisztikus Világkongresszus előtt kapott (nyilván elsősorban propaganda-célból) viszonylag használható közvilágítást, a rendezvénnyel kapcsolatos helyszíneken pedig díszvilágítást.

A korabeli Egyesült Izzó vezetése nem támogatta a gázkisülő fényforrások fejlesztését, ezért az izzólámpánál hatékonyabb fényforrások közvilágítási alkalmazásáról szó sem lehetett! Hiszen hazai gyártás még nem volt, külföldről importálni pedig részben a pénzügyi források hiánya, részben a hozzá nem értés miatt sem lehetett…

Maradtak tehát a gyenge világítást adó, rövid élettartamú izzólámpák, és a fénytechnikailag ma már nevetségesen rossz minőségűnek mondható, gázlámpa-szerű lámpatestek.

Bizony, akkoriban nem voltak túl fényesek a budapesti éjszakák.. de még mennyire hogy nem! Aztán jött a második világháború – légitámadások, elsötétítés, ostrom…. Ez már nem világítástechnika, hanem a történelmünk egyik legborzasztóbb fejezete…..

Miután a háború befejeződött, lassan, de újraindult az élet. Fontos tudni, hogy a második világháború során, konkrétan főképp Budapest ostrománál az akkor meglévő, eleve silány és korszerűtlen budapesti közvilágítási rendszer gyakorlatilag teljesen megsemmisült. Az országnak ezer más baja is volt ekkor, és a közvilágítás helyreállítása súlyos nehézségekbe ütközött – ez a tevékenység sajnos rendkívül elhúzódott. Tudni kell – főleg a fiatalabb szakemberek, érdeklődők nincsenek ezzel kellően tisztában – , hogy a II. Világháború előtti korszakban, és az azt követő években, Magyarországon kizárólag a közönséges izzólámpa volt használatos a közvilágításban. Voltak ugyan elszigetelt kísérletek (Philora ML korai kevertfényű izzók beszerzése és tesztüzeme), azonban ezek összességében nem voltak mérvadók. (az okokat lásd fentebb!) Tehát a háborús károkat jól-rosszul elhárították a közvilágításért felelősök, de nem gazdálkodhattak mással, mint izzólámpákkal, és már akkoriban is korszerűtlen, mai szemmel nézve elképesztően primitív lámpatestekkel.

Hogy a helyzet fokozódhasson, rövidesen az ismert ’56-os cselekmények borították lángba Budapestet, az okozott kár mai ésszel is felfoghatatlan mértékű volt. Újból megindult a helyreállítás, de a már ekkor végletesen elavult izzólámpás közvilágítási eszközök egyszerűen nem voltak képesek teljesíteni a korszellemnek megfelelő elvárásokat.

Itt nem részletezendő politikai, és nem politikai döntések, határozatok elrendelték a tűrhetetlen állapotok felszámolását, és az akkor már a Tungsram által sorozatban gyártott 38mm-es normálfénycsövekre alapozva, megindult a valóban korszerű fénycsőlámpatestek kifejlesztése, végül Budapest frekventáltabb közterületeit gyakorlatilag elárasztották a fénytechnikailag valóban megfelelő (karbantartás és megbízhatóság terén talán nem annyira jól sikerült..) fénycsőlámpatestek, ostornyeles kandeláberek, „VBKM-Gomba” lámpák, jellemzően 6x20W, 3x40W, és 3x80W beépített teljesítménnyel.

Ezek, ha egyébként jó állapotban vannak, még ma is kiváló megvilágítási értékeket produkálnak (múzeumi példányaink felújítás után remekül teljesítettek!), és bizony az egykori járókelőknek igenis megdöbbentő lehetett, amikor estefelé mintegy varázsütésre felkapcsolódott a rengeteg új fejlesztésű lámpatest.

Itt mutatom a korabeli választék egy részét – , forrás: Körzetszerelők Zsebkönyve, a szerző magánkönyvtárából.

Gondoljunk bele! Ezek itt mind fénycsőlámpák voltak, ami azonnal gyújt, nincs hosszadalmas bemelegedési idő mint a nagynyomású kisülőlámpák esetén. Több száz nagyméretű, nagy felületű lámpatest, majdnem azonnal a teljes fényárammal belépve a sötétségbe, mindezt a korábban megszokott homályos-derengős izzólámpás világítás után. Tanulmányozzuk hát a korabeli felvételeket  -, és láthatjuk, mekkora fényerő árasztotta el Budapest egyes részeit!

És minek nevezte mindig is az átlagpolgár a fénycső-féleségeket? Neonlámpának!

Pedig semmi köze nem volt a neonhoz, ezt már ugye tudjuk…

És mikor is történt mindez? Igen, Önök jól sejtik: 1959-1960 környékén!

Németh Lehel slágere, a „Neonfényes Budapest” megjelenési éve: 1960!

És bizony 1960-61-ben még meglehetősen kevés fényreklám működött Budapesten! Voltak persze itt-ott neonok, voltak köztük megalomániás kivitelű példányok is, ezt el kell ismerni. De messze nem volt még annyi, mint néhány évvel később, amikor jórészt a turizmus fellendítése céljából, és a „Budapest világváros!” szlogennek gyakorlatba átültetése végett, párthatározattal(!) is előmozdították Budapest „neonosítását”!

Most vegyük elő az ominózus dalszöveget, és vizsgáljuk meg tartalmát szakmai, világítástechnikai szempontból! (zárójelben a szerző értelmezése, megjegyzései)

„Neonfényes Budapest,
Oly csodás, ha jön az est.
Fellobban ezernyi fény, (egyszerre felkapcsolják a közvilágítást)
Szinte égi tünemény,
Minden csupa ragyogás. (hirtelen nagy fényerő a rengeteg fénycsőlámpa miatt)

Árkádokkal tele út, (Rákóczi út, elsők között kapott közvil-korszerűsítést anno)
Csillogó a Nagykörút. ( lásd, mint eggyel fentebb, kiemelt projekt volt akkoriban!)
Estefelé hívogat
Ez a mesés alkonyat, (a neonreklámok nem egyszerre, és nem mindig pont alkonyatkor „indulnak”)
Valóság, nem álmodás.

A pesti utcán
csókolózni nem lehet, (mert az előző évek izzólámpás világításához képest, hatalmas a fényerő, nincsenek sötét foltok = nincs hová elbújni a járókelők szeme elől)
Szerelmes félhomállyal
Vár minket a vén Sziget. (a Margitsziget közvilágítás szempontjából sokáig elhanyagolt körzet volt)

Neonfényes Budapest,
Oly csodás, ha jön az est.
Ha kigyúl ezernyi fény,
Szinte égi tünemény
Ez a színes látomás. (ez az egy sor bár utalhatna neonreklámra, ám valószínűbb a „költői túlzás” esete)
Amerre nézel, mennyi csillogó varázs.
Budapesten soha nem volt még
Ilyen csoda ragyogás. (igen, mert korábban silány és gyenge volt a közvilágítás szinte mindenütt. még a frekventált belvárosi részeken is)

Most nézzük a művészlistát. Kik jegyezték a dalt? Németh Lehel énekes, előadóművész, Hárer Győző zeneszerző, és a kulcsfigura: Németh László szövegíró. Valamennyien művészek, és NEM villanyszerelők, világítástechnikusok, ELMŰ (BFEM) dolgozók, stb.. Nem várhatjuk el művészektől azt, hogy a mi szakmánkat töviről-hegyire ismerjék, és valljuk be őszintén, nekik nem is kötelességük megkülönböztetni tudni a fénycsőarmatúrát a fényreklám-neontól! Neon-neon, darab-darab. Számukra. Csak mi, műszakiak vagyunk folyton szőrszálhasogatók… Nem baj, így kerek a világ!

Véleményem szerint, ezt az egyébként nagyon kellemes kis örökzöld slágert semmiképpen nem az akkor még csekély számú, szétszórt, kevéssé fényerős neonreklámok inspirálták. Inkább az 1960 év körül a BFEM (Budapest Főváros Elektromos Művei, az ELMŰ jogelődje 1950-1967 között) által hirtelen nagy tömegben felinstallált VBKM-Ravill fénycsöves lámpatestek, a körúti ostornyeles kandeláberek, a volt November 7. téren elhelyezett – brutálisan túlméretezett – térvilágító „koronák”, és persze a frekventált helyeken a járdák mellett az ostornyelesre felfüggesztett „fénycsőgombák”!

Ha az egykori Budapest valóban „neonfényes” lett volna, akkor vörös fénybe borult volna az egész város (a keményvonalas kommunisták legnagyobb örömére…), azonban ilyet senki sem tapasztalhatott. Az egyszerű ismerethiányból adódó tévedés, az erős kékesfehér fényű fénycsővilágítás neonfénynek nevezése napjainkig fennmaradt, és valójában a LED-es fényforrások megjelenése miatt kezd eltűnni a köztudatból a „neon lámpa” fogalma…

Ettől persze még örökzöld sláger a Neonfényes Budapest, aki nem ismeri még, nyugodtan hallgassa meg, érdemes! Ha pedig ezek után elindulunk a helyes irányba, és a hatvanas évek valóban varázslatosan tündöklő budapesti közvilágításra asszociálunk majd, ha meghalljuk a dalt, ez a kis ismeretterjesztő írás máris elérte célját!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és további kellemes hétvégét kívánok az Olvasóknak!

Horváth Péter

(jelen írásunk a szerző, MEE-VTT „Világítástechnikai Évkönyv 2021-2022”-es kiadásában megjelent cikkének átdolgozott, aktualizált változata)