Nyár derekán járunk, és nagyon sokunknak még mindig “a Balaton, a Riviéra”…. Ez persze nem baj, magam is rendszeresen felkeresem a magyar tengert – bár nem elsősorban nyaralás, hanem szakmai tevékenység végett.

Nosztalgiát ígértem a Kedves Olvasónak, de kicsit másféle témakörhöz kapcsolva, mint amit a kommersz média évről-évre meglovagol… A különféle balatoni üdülőterületek, hajó és vasútállomások, céges és magánhasználatú nyaralók, vendéglátóhelyek térvilágítását mutatnám be most Önöknek, egy megszállott technikatörténész szemszögéből, az ötvenes évektől napjainkig.

A csodálatos fotók – szokás szerint – a közismert Fortepanról származnak, az eredetieket ott megtalálják igény esetén, nekem egy pár napba beletelt ugyan, mire leválogattam a megfelelőket, de ez így is egy élmény volt!

A végén pedig néhány saját felvételt is láthatnak majd. Ezeket néhány nappal ezelőtt készítette munkatársunk, egy megszűnt önkormányzati üdülő területén visszamaradt világítástechnikai relikviákat bontottunk el. Ezek a későbbiekben, teljes felújítás után, gyűjteményünkben majd kiállításra kerülnek.

Tartson hát velem, Kedves Olvasó – nem lesz rövid kis esszé ami most következik, ez evidens…. De ha Ön kitartó, és szeret olvasni, meg még netán nosztalgiázni is, ígérem, nem bánja meg a ráfordított időt! Akkor kezdhetjük?

A Balaton és környéke, már a II. Világháború előtt is népszerű üdülőhely volt. Azonban a nagyon kevés visszamaradt fotódokumentáció, meg a háború alatt-után gyakorlatilag teljesen megsemmisült tárgyi eszközök nem teszik lehetővé, hogy a nyaralósdival összekapcsolt világítástechnikai témakört korrekt módon bemutathassam, ezért a tipikus Rákosi-korszakkal kezdünk – jöjjenek hát az ötvenes évek!

Azaz mégsem. Előbb egy minimális kitérő segítségével tisztázzuk, miért is kell üdülőterületekre térvilágítás? Azért, mert ezeken a helyeken jellemzően nincs “állami” közvilágítás kiépítve, azonban a nyaralók, vendégek biztonságos éjszakai mozgása miatt is, meg vagyonvédelmi megfontolások miatt is célszerű megoldani az adott terület éjszakai – vagy az üzemelés, vendéglátás időtartama alatti – térvilágítását. Valamint esztétikai, vendégcsalogató, díszvilágítási, hangulatfokozó elemként is szerepelhet a jól kivitelezett, látványos kivilágítás, ami természetesen a településen működő (vagy éppen: nem működő) közvilágítástól függetlenül használható.

A különféle (egykori) állami vállalatok üdülő-ingatlanai, a vasúti és hajózási állomások, vagy akár a vendéglők kerthelyiség és térvilágításai úgynevezett magánhálózatok, melyeket az adott vállalat üzemeltetett. Ez ma sincs másképpen, csak a tulajdonviszonyok változtak; ma már cégek és magánszemélyek egyaránt működtethetnek térvilágítási magánhálózatokat ingatlanaikon.

Most már az alap-tudnivalókat jól ismerjük, következzen a lényeg. A II. Világháború pusztításait éppen csak kiheverő hazai ipar nagyon nehezen talált magára, az ötvenes évek elején-közepén a villamosipari cikkek gyártása meglehetősen akadozott, szerény volt a választék világítási eszközökből is. Fényforrásként csak az izzólámpa volt beszerezhető, a kültéri lámpatestek nagy része a háború előtti konstrukciók többé-kevésbé változatlan utángyártásával készült. Ezek, jellemzően vaslemezből mélyhúzott, zománcozott lámpaernyők voltak, időjárásálló szerelvényekkel, végletekig egyszerű kivitelben. Új konstrukciók csak 1954 után jelennek majd meg (a “Toáslámpa” például….) , tényleges minőségi változás majd csak a 60-as évek közepétől kezdve történik. Ekkor jelennek meg majd a fénycsövek, majd a higanygőzlámpák, mint az izzólámpánál sokkal jobb és tartósabb fényforrások! A fénycső és a higanylámpa kitartott egészen a 2000-es évek elejéig, bár szórványosan még itt-ott megtalálhatók, bár ezek a múltból visszamaradt berendezések általában üzemképtelenek.

Az üdülőterületek, és a vasúti-hajózási megállóhelyek, kikötők világítását tehát ebből a korabeli választékból oldották meg a kivitelezők, részben a szabványos közvilágítási eszközökkel megegyező, részben azoktól nagyon is eltérő egyedi, kisiparilag előállított világítóberendezésekkel. Ahogy haladt előre az idő, egyre inkább elterjedt a szabványos közvilágítási anyagok használata mind a vendéglők teraszain és kerthelyiségeiben, mind pedig a vállalati üdülők területén. Kivételek persze mindig akadtak – ezeket is bemutatjuk!

A zománclámpás korszak befutói:

Siófok – Vitorláskikötő – szép, színes felvétel 1952-ből:

Jól látható baloldalt a klasszikus “falulámpa” – ez a vascsőből, rúdacélból, és zománcernyőből álló szerkezet, mely vidéken a leginkább elterjedt világítóeszköz volt akkoriban. Egyszerű, de rossz hatásfokú és sérülékeny berendezés volt, bár karbantartása inkább csak a fényforráscserére korlátozódott, más baj nemigen volt vele..

 

 

 

 

Balatonalmádi – Vitorláskikötő, 1954:

Valamilyen korabeli acéloszlop csúcsán gyűrű alakú tartószerkezet, arról belógatva ismeretlen (talán külföldi eredetű?) lámpatest. Hasonlót MÁV-állomásokon is alkalmaztak, de másféle világítóeszközzel….

 

 

 

 

 

 

….. mint például Örvényes, vasúti megállóhely.

Ez már ugyebár, mivel MÁV, már egységesebb kinézetű, kulturált kivitel, szokásos zománclámpa, a gyűrű tetejéről belógatva. Tulajdonképpen elnyűhetetlen, ráadásul a vasútnál vannak speciális előírások is (nem világíthat a masiniszta szemébe a térvilágítás, tehát nem lehet “akármit” felszerelni az állomáson..), nagyjából ezeknek is megfelel.

 

 

 

 

 

 

Balatonszemes, Fasor Panzió, 1959.

Hát igen, itt kezdődik az, amit korábban úgy emlegettem, hogy “magánhálózat”. Le se lehet tagadni, annyira feltűnő a vellanydrótok látványos jelenléte… Vagy nem tudtak beszerezni földkábelt, vagy nem szerettek volna ásni a kivitelezők – ennyi sok évtized után, ki tudhatja ezt? Megoldották másképpen a problémát: rettenetes kinézetű csupasz sodronyvezeték-átfeszítésekkel, és belógatott tölcsér-zománclámpákkal. Az egy dolog, hogy beteges jellegű mániám miatt nekem kimondottan tetszik ez a megoldás, aztán más kérdés, hogy az ott nyaraló polgártársaink mennyire találták ezt igényesnek és esztétikusnak?

 

És akkor megérkeztek a világító gömbök…

Időközben a hazai villamosipar kissé összeszedte magát – ideje is volt már, hiszen mind a közületi, mind a lakossági igények megtöbbszöröződtek, volt hát kereslet a termékeikre. Remélem, a klasszikus WC-lámpát mindenki ismeri – ha nem, akkor segítek, mert ez a termékkategória számtalan méretben és kivitelben került gyártásba, és még ma is sokfelé előfordul. Elődje még háború előtti konstrukció volt.. Szóval: ez egy általában porcelánból készült, nyakrészén menetes alj, E27 lámpafoglalattal, ami készülhet falra felcsavarozható (ez a leggyakoribb), vagy akár függesztett, közcsavarral szerelhető, ferde állású, egyenes, 90fok könyökkel, stb.. kivitelben. Erre rátekerhető általában egy üvegből készült opálgolyó, de más kivitelű búrák is léteznek.
Az eszköz – tisztességes szerelés esetén – por, és fröccsenő víz ellen védettnek tekinthető.
Természetesen különféle (nagyobb méretű) változatai azonnal elterjedtek a nem közvilágítási alkalmazásokban, mint azt fotóink is bizonyítják. Többnyire egyedi (kisipari) gyártású tartókarokra szerelve, sokféle kivitelben kerültek felhasználásra, és a nehézkes fényforráscserétől eltekintve, jobb megoldást adtak, mint a zománclámpák. Praktikusabb és fénytechnikailag is előnyösebb volt, mint a régebbi megoldások, eső és hó ellen is védte a fényforrást – ami még továbbra is csak izzólámpa lehetett…

Fonyód, hajóállomás, 1958.

A tisztelt ismeretlen kolléga a múltból, épp a berendezést mókolja. Hiába magánhálózat, itt azért látszik, hogy az üzemeltető tisztességes munkát végzett. Szépen elrendezett faoszlopok, viszonylag kulturált légvezetékes rendszer, hajlított acélcső lámpakaron kültéri porcelánalj+opálgolyó+izzólámpa. Érdekességképpen megjegyzem, hogy egy komplett korabeli ilyen lámpakart sikerült beszereznünk – természetesen balatoni településről. Egy régi gépházban találtuk, időközben felújítottuk….

 

Hasonló megoldással bírt egykor a balatonfüredi kikötő is – szintén 1958-ból – toldatos szabvány-acéloszlopokon lámpakar, porcelánalj, gömb, izzólámpa.

Szép lehetett működés közben, csak annyi a baj, hogy a gyakran cserére szoruló izzólámpák miatt a karbantartás nehézkes, időtrabló, és költséges lehetett… Magas oszlop, gyakran kiégő izzók… minden villanyszerelő és TMK-s rémálma!

 

 

 

 

 

 

 

 

Révfülöp, Ibolya Cukrászda kerthelyiség (egyszerűen nem értem, miért akartam “Ibolya Cukrászda” helyett mindenáron “Ipari Cukrászdát” írni….agyrém!) Talán az itt is ön és közveszélyes módon kiépített légvezetékes tápellátás, meg a szép egyedi lámpakarok látványa motivál arra, hogy válogatott marhaságokat írjak?

 

 

 

Siófok, hajóállomás, 1962 – itt még keményen tartották magukat a magasra szerelt gömbök, mint azt a korabeli színes fotó is bizonyítja….

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De mind között a legbrutálisabb kivitel a Dél-Pesti Üzemi Vendéglátó Vállalat balatonvilágosi üdülője

volt. A fotó, ha nosztalgikus szemszögből nézzük, kifejezetten hangulatos. Ha villamos biztonságtechnikai szempontok is felmerülnek, akkor ez a Lyallly-szindrómás kategória…. Megdöbbentő kivitelezés, és bármennyire érdekesnek találom is, én személy szerint nem engedélyeztem volna, hogy ez alatt a rendszer alatt emberek kóricáljanak…. (főleg hiányos öltözetű nyaralók, akiket a ruházat sem védhet áramütéstől, meg netán kiskölkök, akik még inkább védtelenek az elektromos veszélyekkel-balesetekkel szemben…)

 

 

 

 

Egyedi lámpatestek, kisipari vagy design berendezések – főleg a vendéglátóiparban

A hazai vendéglátóüzemek mindig is tudtak elképesztő dolgokat produkálni – pozitív, és negatív értelemben egyaránt… A szakmai színvonal megítélése – hozzáértés hiányában – nem lehet a feladatom, viszont a világítástechnikai megoldásokat szívesen véleményezem még így sok-sok évtized távlatából is. És néhány “nem túl sikeres” megoldástól eltekintve, a korabeli vendéglők igenis nagyon hangulatosak és dekoratívak lehettek a fennmaradt régi fotók után ítélve – ehhez természetesen nem csekély mértékben járult hozzá az alkalmazott térvilágítás, díszvilágítás is!

Balatonszemes, Vigadó Étterem kerthelyisége, 1959. A világítás tartóoszlopai mintha 2/3-ad magasságig “gyári” kivitelűek volnának, a függesztéktartó lámpakarok pedig kisipari termékek. Valószínűleg szintén kisipari gyártmány a sok-sok fémvázas, üvegezett lámpatest, 20W-os normálfénycsövek a felhasznált fényforrások. A fotó alapján nem vagyok meggyőződve a lámpatestek csapadékállóságáról, bár amíg üzemeltek, bizonyára nagyon szépen világítottak!

 

 

 

Balatonalmádi, Tulipán Étterem – szintén az ötvenes évek vége, vagy esetleg a hatvanas évek eleje. A látványosan szép neonfeliratot nem is kell bemutatnom, önmagáért beszél.. A bejáratnál két darab álló kivitelű, egyedi, 40W-os fénycsövekkel szerelt lámpatestek nagyon jól mutatnak, dekoratívak…

 

 

 

 

 

 

 

Badacsonytomaj, Kisfaludy-ház, 1961: Légvezetékes tápellátás, nagyméretű világítógömbök, egyedi gyártású tartószerkezetek… Ekkoriban terjedtek el a fotón látható acélcső vázszerkezetű, farácsos ülőrész és háttámla kivitelű, egymásba rakható ( helytakarékos) kertvendéglői székek – nagyon sokfelé lehetett ezekkel a tartós, strapabíró székekkel találkozni még vagy három évtizeden át.. Tudtommal ma már nem használnak ilyet sehol, szerencsére a Fénymúzeum Alapítvány rendelkezik egy kisebb kerthelyiségbe alkalmas mennyiségű (felújított) székkel…

 

 

 

Balatonboglár, Kinizsi Udvar Étterem, 1970: Egyedi vasoszlopok, lámpatartók, és természetesen izzólámpás gömbök – meg egy jókora neonfelirat az épület falán.

 

 

 

 

 

 

 

Balatonfüred, Hordó Csárda, 1970: Alsó kétharmadukban gyári kivitelűnek tűnő acéloszlopok, a felső szerkezet eredetileg talán világítógömbökhöz készült? Úgy tűnik, utólag ezek helyett szereték fel az egyedi, kovácsoltvas-stílusú lámpákat, vélhetően izzólámpák üzemeltetésére. pótlásuk, cseréjük, a magas oszlop miatt bizonyára nehézkes lehetett…

 

 

 

 

 

 

Balatonfüred Kikötő, az Utasellátó Étterem, 1971. Na kérem, itt aztán van minden, ami a nosztalgiázónak / technikatörténésznek érdekes lehet! Nagyméretű BALATONFÜRED neonfelirat, alatta Utasellátó-neonembléma. Az épület tetején “Rákosi-tölcsér” (ötvenes években gyártott kültéri hangszórótípus, 100V-os rendszerekhez), műkő virágládák, retro napernyők, és vidám színekre festett, háromrészes, alacsony kis egyedi világítóberendezések. Ez még bőven a 60-as évek feelingje, ami még legalább egy évtizedet túlélt eredeti formájában…

 

 

Alapvetően közvilágításban használatos lámpatestek megjelenése üdülői, és egyéb magánhálózatokon.

 

Országos Villamostávvezeték Vállalat (később: OVIT) üdülője, 1954. Hja kérem, nekik könnyű lehetett nullszériás Toáslámpákat, meg az Elzett IX. típusú acéloszlop elődjét beszerezni… A Toás – legjobb tudomásom szerint 1957 körül került hivatalosan is forgalomba, ez pedig egy 1954-es keltezésű fotó. Ennél régebbi Toás-megjelenésről nem tudok, szerintem ezek is valami korai tesztpéldányok lehettek. Természetesen (még..) izzólámpával szerelve, általában 2x100W-osakkal..

 

 

 

Badacsony hajóállomás, 1964: Itt már valóban “gyári” kivitelű acéloszlopok kerültek felhasználásra, a VBKM fénycsöves lámpatestjeivel. Az oszlopok szép kék színre festve, a környezetük rendezett, kulturált kinézetű emberek mindenfelé… szép volt, jó volt, talán igaz se volt…

 

 

 

 

 

 

Balatonszéplak, az egykori NIM Üdülő. Szép, rendezett, parkosított kert, szép növények, és klasszikus (közvilágítási, még ma is látható néhol) ELZETT IX. acéloszlopokon a VBKM gyártmányú fénycsöves “gombalámpák”.
Érdekesség, hogy néhány évvel ezelőtt sikerült az üdülő új menedzsmentjével megállapodva, bejárnom a teljes ingatlant. Azok a gombalámpák, amelyeket Önök ezen a fotón láthatnak, már a Fénymúzeum gyűjteményében vannak, az oszlopokkal együtt! (sajnos, a körhintát és az egyéb kerti bútorokat már nem találtuk a helyükön… pedig jó lett volna azokat is elvinni, gyűjteményünkben megőrizni!)

 

 

Balatonmáriafürdő, Touring Hotel, 1969. A néhány évvel ezelőtt megjelent fénycsöves “VBKM-Gomba” betonoszlopokon, a szintén beton (műkő) virágládák között. Szép virágok, kulturált környezet, az épület tetején vendégcsalogató nagy neonfelirat – igazi retro-életérzés!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Keszthely, Motel – 1973: Klasszikus közvilágítási Elzett-oszlop, rajta pedig az úgynevezett katedrálüveges Gomba. (valószínűleg a fénycsöves kivitel..) Tökéletes, hangulatos megvilágítás, és van még egy egyszerű, ámde látványos neonreklám is…

 

 

 

 

 

 

Balatonboglár, OKISZ-üdülő, 1979: Jaaaajjj, az a két Robur busz… azokat igazán hozzámvághatná valaki.. Krónikus helyhiányunk ellenére, ezeket bármi áron eltárolnám valahogy!
Közben a nagy vágyakozásban majdnem megfeledkeztem egy új világítástechnikai szereplőről – ez pedig az EKA “Kúpos”‘ lámpatest. Eleinte 2db E27 foglalatú izzólámpához, majd rövidesen 2x125W higanylámpával (és szerelvényekkel) ellátva, nagyon hamar elterjedt. Még ma is előfordul, mert meglepően időtálló konstrukció! A karbantartás terén kissé problémásnak bizonyult VBKM-Gomba leváltására készült, azzal kompatibilis, azonban tartósabb, és könnyebben szerelhető.

 

Balatonfüred, kikötő, Utasellátó terasz, 1979: korábban már bemutattam, itt csak annyi változás történt, hogy az Elzett-oszlop + EKA Kúpos lámpatest itt is megjelent. A kis háromrészes-dizájnos gombaszerű szerkezetek megmaradtak, bár a képen éppen nem világítanak.. Hiába, itt kissé megállt az idő!

 

 

 

 

Zánka, Úttörőváros, 1979: Itt már megszokott látvány volt az EKA-Kúpos lámpatest a 2db 125W-os, hófehér fényű higanylámpával. De amire felszerelték: az újdonság volt akkoriban. Alumíniumból készült tartós, esztétikus lámpaoszlop, mely nem korrodál, és – ez sem éppen hátrány! – az Elzett IX.-re jellemző kb. 60kg-os súly helyett, ez csak 15 kiló körül van… Installáláskor nagyon nem mindegy ám ez a súlykülönbség!

 

 

 

Balatonfüred, Vízitelep, 1982: EKA Kúpos, és a kiváló aluoszlop. Ne csak a térvilágítást nézzük, mert ott parkol a rengeteg szocialista autó – melyeken a gengszerváltás után mindenki igyekezett mielőbb túladni, manapság pedig egyre gyakrabban nosztalgiázunk utánuk…

 

 

 

 

 

 

Végezetül: Balatonszéplak, a “Sajtház”, 1986: A kép jobb oldalán a már ismert, könnyű és tartós alumíniumoszlop, rajta kétágú rövid lámpakar, és 2x125W-os higanylámpával szerelt “modern” gömblámpák. Ha a plexibúra nem sárgulna, egészen jó kis lámpa lehetne… És kispolszkik, Ladák mindenütt!
A fotón látható világítóeszközből is van egy autentikus példányunk, mivel néhány évvel ezelőtt a Sajtházat felújították, és a parkolóban megszüntetett régi térvilágítás egyik oszlopát a tulajdonos a Fénymúzeumnak ajándékozta. Ezúton is köszönjük!

 

 

Mi a helyzet napjainkban?

A már-már mániás energiatakarékossági törekvések, és a régebbi elektromos alkatrészek beszerezhetetlensége miatt, ma már mindenki úgy boldogul ahogyan tud – pontosabban: ahogyan a költségvetése engedi… A volt vállalati üdülőket részben ledózerolták, részben magánkézen vannak, a vasúti és hajó-megállókat – főleg az EU-előírások miatt – korszerűsítették. A bemutatott vendéglők többségének ma már csak a hűlt helye van…

Jelenleg a “nyaralós” térvilágítás terén teljes a káosz. A felsőbb kategóriás helyeken a régi berendezéseket eltávolították, mindent ledesítettek. Kisebb költségvetésű helyeken még javában kínlódnak a 15-20 éves kompaktfénycsöves lámpákkal, a talprohadt-festékleválós Elzett-oszlopon ott csúnyálkodik az olcsó, taszító külsejű kínai kültéri fényvető. Aluoszlopon Zafír – ha tudnak hozzá szerezni nátriumlámpát, néhány Z1, vagy a régi berendezés romjaira ráépített barkácsáruházas világítóeszközök. Működni úgy-ahogy működnek, csak már hangulata nemigen van az egésznek…

Utolsó fotóink néhány nappal ezelőtt készültek. Egy időközben bezárt, aztán évekig elhagyatottan álló egykori önkormányzati üdülő területére engedélyt kaptunk, hogy minden világítástechnikai eszközt lebontsunk és elszállítsunk. Egy kissé szabványon kívülinek tűnő, meglehetősen régi gyártású oszloptípus, és az ezekre utólag felszerelt EKA-Kúpos lámpatest volt a cél, több darab is bontásra került általunk. Egy ilyen lámpaoszlop szakszerű kivágásáról készült fotókat mutatom most Önöknek – és köszönöm, hogy velem tartottak a múltba, eme kissé hosszadalmas irományon keresztül!

Kellemes nosztalgiázást kívánok!

(ismételten, sokadjára köszönöm a Fortepan.hu munkatársainak és adományozóinak, abszolúte hiánypótló munkásságukat! Az archívum nélkül ez az írás nem jöhetett volna létre, vagy csak jóval silányabb képanyaggal.. Az itt leközölt fotók eredetije a Fortepanon megtalálható, a mi továbbközlésünk nonprofit / ismeretterjesztő jellegű. Minden más egyéb felhasználásnál a szerzői jogok a Fortepan adományozóit és üzemeltetőit illetik meg!)