Úgy gondolom, a szerzőhöz hasonlóan még jó néhányan vannak úgy, hogy még egyszer utoljára szívesen végigsétálnának a 70-es évek Budapestjének kiemeltebb útvonalain, egy kora esti látványtúra keretében.
Amikor világvárosi fényeket emlegetünk, elmondható, hogy akkoriban Budapest egy jelentékeny része igenis teljesítette azokat a követelményeket, amiket a korabeli köz és díszvilágítástól elvártunk – nekem még volt szerencsém működésben látni a “fénytengelyt” a Rákóczi úton, a különféle kisebb-nagyobb neonreklámokat, és mivel a hetvenes években létesült közvilágítási berendezések többsége változatlanul megmaradt a nyolcvanas évek közepéig, ezek látványosságáról is érdemben tudok nyilatkozni.
A “Megagomba” (MAXI lámpatest, “ufó”), például a beépített több kW higanylámpa-teljesítménnyel extrém jó megvilágítást biztosított, hiszen a környező épületek magasságával megegyező méretű oszlopon elhelyezett gigantikus fényvetőrendszer igen nagy területet volt képes megvilágítani, mai szemmel nézve is kifogástalan módon.
Szinte minden épületen volt legalább egy, de inkább több neonreklám, köztük több emelet magas monstrumok is, fényjátékkal vagy anélkül, egyszerűbbek és bonyolultabbak minden lehetséges változatban.
De még a külvárosi lakótelepek többségének megvilágítása is korrektnek volt mondható. Itt ezek esetében is a leginkább használt fényforrás a higanylámpa volt, és bizony legalább 2db HgLI 125 került felhasználásra lámpahelyenként, nagyobb forgalmú főutakon meg a 2x250W HgLI-t tartalmazó különféle fényvetők, lámpatestek. Volt belőlük mindenütt, szép számmal.. 🙂
Tisztességes karbantartás mellett a közvilágítás tökéletesen ellátta feladatát, a megvilágítás általában kifogástalannak bizonyult, a higanylámpák sajátságos zöldesfehér fényében a különféle tárgyak és személyek felismerhetősége sokkal jobb volt, mint később a sárga fényű nátriumlámpák bevezetése után.
Tehát volt fény bőven, és mindemellett az akkor mindennapos, de ma már nosztalgikusnak nevezhető látványélményt se felejtsük el megemlíteni. Mindezt az adott kor műszaki színvonalán, leginkább a hazai villamosipar gyártotta eszközökkel. Szép volt, jó volt akkor, de hogy látjuk mai szemmel mindezt?
Időközben eltelt néhány évtized, és ha kifejezetten szakmai és egészségügyi szempontokból vizsgáljuk a témát, hamar rájövünk, hogy az egykori koncepciók minden látványosságuk ellenére is hibásak voltak, jelenkori ismereteink szerint pedig teljességgel vállalhatatlanok. Jogos a kérdés: miért is?
Kezdjük mindjárt az egyik legsúlyosabb problémával – magával a városi élettel, annak nem mindig pozitív következményeivel. Nem akarom megszólni vagy sértegetni azokat a polgártársaimat, akik bármelyik nagyváros belsőbb részein élnek – a Kedves Olvasó szíves megértését kérem, mert igazán nincs bennem semmiféle rossz szándék – , de őszintén meg kell mondjam, nagyvárosban lakni, élni, eredendően természetellenes és egészségtelen. Akármennyire kényelmesnek és trendinek tűnik a városi élet, igazából a látszólagos kényelemért cserébe egy irreális összezártságot kapunk, fölösleges és kényszerű alkalmazkodást olyan személyekhez, tárgyakhoz, egyéb tényezőkhöz és ingerekhez, amelyek egyébként haszontalanok, ártalmasak, és némi szemléletváltozás után abszolúte hanyagolhatók.
Ilyen a fényszennyezés is, tehát maradjunk a témánál, és egy gondolatkísérlet erejéig tartson velem az Olvasó – egy pár perces laza időutazást ajánlok Önnek mondjuk 1988-ba, és nézzük meg együtt, milyen hátrányokkal járhatott egyes budapesti lakosoknak az a fényszennyezés és a kapcsolatos ártalmak, melyek a hetvenes-nyolcvanas években mindennaposak voltak!
Nos tehát, kezdődjék a tényfeltáró túra – válasszuk 1988 egyik késő őszi estéjét az induláshoz, odakint borongós, kissé ködös az időjárás. Tipikus “kulturáltabb” külvárosi lakótelepen vagyunk – bár már besötétedett, bent a szobában nem kell villanyt kapcsolni. Az épülettől alig tíz méterre található utcai ostornyeles ugyanis remekül bevilágít hozzánk (is), pontosabban a kandeláber végére szerelt HgL / HgLI 2x250W-os tepsi (EKA Typ: 21-23-142), a behúzott függöny nem sokat segít. Most a csukott ablak miatt nem észlelhető, de nyáron igenis jól hallani, ahogy hangosan zúgnak az előtétek. (én speciel élvezem a látványt meg a hangot, de ez ugyebár egyéni szoc.probléma. Vajon a környék többi lakója is kellemesnek tartja az éjszaka is kényszer-kivilágított lakását, meg a baromi zúgást? Hááát, gondolom inkább a pokolba kívánják az egész franckarikát…)
Menjünk hát a belvárosba! Amíg kisétálunk a buszmegállóig, az egy kis vidékies utca, ott már csak 2x125W-os EkaGombák vannak a sétányon, 4.3m fénypontmagasság, ezek már barátságosabbak – fény van bőven, de ez nem bántó. A busszal kijuthatunk a metróig, az út során kismillió világítási káoszt látni, a metróállomás olyan, amilyen. Elmegyünk a Blaha L. térig, ott elhagyjuk az aluljárót, és kb. fejbe csap a fény.. Nagyon szép a kb. 18 méter magasan működő Maxi-Ufó, a Körút ostornyelesei – nézzük meg, mi újság a Rákóczi úton?
A Keleti felé elindulva, azonnal feltűnik az éjjel-nappali CSEMEGE ABC legalább háromemeletes neonja az egyik házfalon. Gondolom, megfizethetetlen élmény az ott lakóknak, hogy minden áldott este több órán át közvetlenül bebámul az ablakon valamelyik termetes neonbetű. Persze ez is zúg, a FővNeon gyártmányú trafók nem a csendességükről híresek, ha pedig 1-1 cső megsérül, villódzik az egész.
A Tungsram-Keravill gigabrutális, fényjátékos felirata abszolúte uralja az utca elejét. Ha még megvolna, szívesen hazavinném (pontosabban a Fénymúzeumba), de akinek a lakása ott volt a közelében, valószínűleg pezsgőt bontott, mikor a bolt megszűnt és a neont eltávolították.. Villódzás, zúgás minden este több órán át, a mentális egészség megóvása érdekében elkerülhetetlen redőnylétesítéssel és használattal – de így jártak az Otthon áruház közelében élők is, lévén az OTTHON felirat monumentális méretű, fényjátékkal felszerelt professzionális fényszennyező berendezés…
Sikeresen eljutottunk a Keleti Pályaudvarig, ahol pedig ezt láthattuk – éppenséggel itt sem volt sötét sehol, gondolom a lakásokban sem..:
Talán legyen is elég ennyi a Belvárosból, sétánk végén utazzunk ki a Gellérthegyre, menjünk fel az oldalában található kis kilátóhoz (a Szabadság-hídra néz pont..), és nézzünk le Budapestre .. mit látunk? Egy fénylő, színes katyvaszt. Holdat, csillagokat mutatóba se nagyon, csak valami fénylő ködszerű izé körvonalait…
Akármennyire is rajongója, sőt, mániákusan elfogult történésze vagyok a korabeli világítástechnikának, el kell ismernem az egykor elkövetett hibákat, tévedéseket is. Minek ezt eltagadni, mikor a tények önmagukért beszélnek?! Már eléggé régóta, így tehát most 2022-ben is vidéken élek, nem is kívánok változtatni ezen. Többek között azért sem, mert ha este kimegyek akár a kertbe, akár az utcára, felhőtlen égboltnál remekül látom a csillagokat. Nem keveset, hanem sokat. A szobámban éjjel csak akkor van fény, ha akarom – nem világít be sem a közvilágítás, sem pedig neonreklám. Nyugodtan lehet aludni, nincs fényszennyezés, nincs stressz, nem zúg semmi – legfeljebb a frigó, de az meg ritkán csinálja, többnyire inkább csöndben teszi a dolgát…
Pedig ha akarnám, pár pillanat alatt retro-Budapestet varázsolhatok a gyűjteményi anyagból – de ezt majd inkább a végleges kiállítóhelyünkön tenném.
Ugyanis be kell látni, bármennyire is csodálatos látványt nyújtanak a “nagyvárosi fények”, ezek igazából csak addig szépek és kedvesek, amíg nem kell kötelezően együttélni velük, és hátrányaikkal! Én megtehetem, hogy egy mozdulattal kikapcsolom a zúgást, villódzást, a színes fényeket, az 1000W-os higanylámpát és további bűntársait – de ezt nem tehette meg a korabeli, városba szorult polgár, hanem együtt kellett élnie a városi életforma összes visszásságával, köztük a fényszennyezéssel is.
Ma már szerencsére kezd kihalni az a 60-as évekbeli – hazai és külföldi világítástechnikai szakkönyvekben egyaránt elterjedt – nézet, amely szerint minél magasabb oszlopokra szerelt nagyteljesítményű fényvetőkkel kell megoldani szinte minden térvilágítási-közvilágítási feladatot, megszűntek a gigantomániás neonreklámok, és – végre-valahára! – még a megrögzött városlakók is elkezdték megpanaszolni a fényszennyezés hátrányait Európa-szerte. Tehát az elmúlt néhány évtizedben igen pozitív változások történtek minden fejlett országban, és Magyarországon is egyre több településen létesítenek környezetbarát, jól méretezett közvilágítást, szakszerűen elvégzett utólagos világításkorszerűsítést.
És most végül joggal kérdezheti a Kedves Olvasó, ezek után mi lesz velem, meg a Fénymúzeummal? Hogy lehet összeegyeztetni a gyakran szakmai túlkapásokkal terhelt világítástechnikai történelmet a mai igényekkel, követelményekkel?
A válasz egyszerű is, meg nem is… A teljes Fénymúzeum, tokkal-vonóval kissé skizofrén szisztémával működik, mert akármennyire is kedveljük a nosztalgikus világítástechnikai eszközöket és megoldásokat, nincs az az Isten, hogy ezeknek a mindennapokba visszahozását bárhol is érdemben propagáljuk. Nekünk az a célunk, hogy a jelen és a jövő közvilágítási rendszerei ember és természetbarát jellegűek, egyedi megoldásúak legyenek, a szükséges igényekre méretezve, a fényszennyezés, természetkárosítás, az élővilág – beleértve az embert is! – fény általi stresszelése mellőzésével. Szerencsére most is vannak kiváló szakemberek, jól képzett és szorgalmas fiatalok is, akik ezt az utat járják, sikerrel. Mi pedig szívesen megmutatjuk nekik a múltat, a korabeli világítási rendszereket, azok anyagait, beszélünk a hátrányokról, stb..
De mindeközben konkrét lépéseket tettünk és teszünk a Fénymúzeum, egy igazi világítástechnikai időutazás és skanzen létesítésére, ahol akár a kíváncsi látogatók, akár az érdeklődő szakemberek közvetlen közelről megtekinthetik többek közt a szocialista korszak világítási berendezéseit, élményeket és tapasztalatokat szerezhetnek, no és persze nosztalgiázni sem tilos.. 🙂 Nálunk a fényszennyezés elvárt alapmotívum, de bármikor kikapcsolható, megszüntethető! 🙂 🙂
Ha Ön is szimpatizál célkitűzéseinkkel, kérjük, lehetőségei szerint segítse munkánkat! Higgye el, érdemes, mert jó ügyet támogathat!
Horváth Péter
(az íráshoz felhasznált fotók többsége a fortepan.hu-ról származik, a maradék pedig ismeretlen netes forrásokból)