Régi izzólámpák

Izzólámpát már mindenki látott, aki nem, az hazudik… 🙂 Eltagadhatatlan tény, hogy ez az ügyes kis világítóeszköz már több, mint egy évszázada megszabadította az emberiség nagy részét attól, hogy mocskos-büdös tűzveszélyes fáklyákkal meg gyertyákkal világítson a sötétben, éppen ezért az izzólámpa kultúrtörténeti jelentőségét nem lehet megkérdőjelezni. Nélküle még mindig hasznavehetetlen volna a napnyugtától hajnalig terjedő időszak, ugyanis az olcsó, jó minőségű, és bármikor elérhető fény első, és sokáig egyedüli forrása az izzólámpa volt.

Feltalálóiról – mert a közhiedelemmel ellentétben NEM Edison találta fel! – és történetéről vaskos köteteket lehetne írni, írtak is nem kevesen. Terjedelmi okok miatt itt elsősorban csak olyan momentumokat említünk, amit az átlagember – sajnálatosan színvonaltalan, és túlságosan humán irányultságú – közoktatásunk keretében nem szokott megtudni, mégis voltaképpen hozzá kellene tartoznia az alapműveltséghez!

Beszélgessünk tehát a „villanykörtéről”, fogjuk kézbe, nézegessük. Olyan kis egyszerű holmi.. vékonyfalú, könnyű üvegkörte, benne valami üvegcső, egy csavarodott fémszál, néhány apró vacak, meg kívül egy fém menetes izé – igen, ott kapja a villanyt. Még a hülye is tudna ilyet készíteni..

Ez azonban csak a laikusnak szóló látszat. Jegyezzük meg jól, az izzólámpa egy elképesztő technikai-technológiai bravúr, amely előállítása számtalan gyakorlati tudományág – fizika, kémia, üvegtechnika, gépgyártás, vákuumberendezések, porkohászat, stb.. kifogástalan együttműködését követeli meg!

Edison igazi érdeme az volt, hogy- 1878 körül – józan ésszel felismerte: az addig laboratóriumokban összekínlódott, többé-kevésbé sikerült izzólámpákból addig nem lesz dollárhegyeket hozó üzlet, amíg nem sikerül tömegméretekben, olcsón, könnyen kezelhető kivitelben előállítani ezt a most még kezdetleges, tudósoknak játszadozni való valamit.
Addig viszont nincs tömeggyártás, amíg nem lesz tisztázva az összes olyan paraméter, ami befolyásolja a lámpa képességeit, tartósságát, előállíthatóságát.

Ne feledjük, ezeket a problémákat abban a XIX.–ik század végebeli miliőben kellett megoldani, amikor a nagyvákuum iparszerű előállítása még nem létezett! Vákuum előállítására csak kis evakuálandó térfogatok esetén, egy-két kutató iskolai vagy magán laboratóriumában volt lehetőség. És persze nem voltak ehhez gépek, gyártósorok, stb.. sem!

Edison az akkori legjobb légszivattyút hozatta meg Németországból – ma már kiröhögnénk ezt a készüléket, talán még megvan valahol múzeumban – de legalább el tudta kezdeni a munkát, rengeteg kísérlettel sikerült a legtöbb kérdést tisztázni. Megkínlódtak az izzószál anyagával is, hihetetlen sokféle alapanyagot szenesítettek el – az első izzólámpák szénszálasak voltak! – és amikor már kisszériában tudtak lámpát termelni, akkor mutatták be a sajtónak a világ legelső TISZTESSÉGES fényforrását.

Még rengeteg további kutatás, találmány és felfedezés kellett, hogy a ma ismert izzólámpa elnyerje végleges formáját és gyártástechnológiáját. Ez nagyjából 1920 körül fejeződött be, a klasszikus, immár wolframszálas villanykörte innentől számítva lett mindennapos, kedves ismerősünk.

Sajnos, az Európai Unió ostoba és lefizetett bürokratáinak köszönhetően, a közelmúltban az EU egész területén megszűnt a legtöbb fajta izzólámpa forgalmazása, csak a „különlegességek”, illetve a bizonytalan eredetű importpéldányok kaphatók. A végletesen ostoba és álságos korlátozást környezetvédelmi és energiatakarékossági érvekkel próbálják alátámasztani, nem törődve a lakosság ellenérzésével, és a józan ész szempontjaival..

 

Alábbi fotóinkon sokféle régi izzót mutatunk be: Van köztük, ami még akár Edisont is láthatta volna, olyan régi, és van alig 30-40 éves „matuzsálem”. Szépek, szeretjük őket, és majdani végleges kiállításunkon még jóval többet is be fogunk mutatni belőlük – hiszen a Fénymúzeum felkészült eme témából is, mind a látogatóink, mind a muzeális fényforrások érdekében!

A hozzászólások le vannak tiltva.